Arcok a mezőnyből: Egan Bernal (Team Sky) - TOURázzunk együtt

FRISS

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2018. június 12., kedd

Arcok a mezőnyből: Egan Bernal (Team Sky)

Az 1997. január 13-án Bogotában született Egan Bernal 2016 óta profi versenyző, első két évét az Androni Giocattoli Sidermec csapatánál töltötte. Legnagyobb győzelme ebből az időszakból a 2017-es Tour de l'Avenir elsősége.


Hogy mennyire nagy tehetségnek tartják Egan Bernalt, mutatja az is, hogy idén, első évében a Team Skynál rögtön a csapat első számú embereként állhatott rajthoz a szezonnyitó Tour Down Underen. Meg is hálálta a bizalmat, összetettben hatodik helyen végzett, s ő hozta el a fehér trikót is a déli félteke legfontosabb versenyéről.

Februárban folytatódott a sikersorozat, Bernal megnyerte a kolumbiai időfutam bajnokságot, valamint a szintén Kolumbiában megrendezett Columbia Oro Y Paz hatszakaszos versenyt. Katalóniában ugyan fel kellett adnia a versenyt (az összetett második helyről állt ki egy bukás miatt, noha a záróetapon is jól tartott a magát a későbbi győztes Alejandro Valverde mellett), a Tour de Romandie-n azonban már az egyik legnagyobb esélyesként állhatott rajthoz, végül a másik favorit, Primoz Roglic (LottoNL-Jumbo) vitte el előle az elsőséget.

A Tour de Romandie-n
(kép forrása)


Bernal első WorldTour győzelmét aratta májusban az Amgen Tour of Californián.

Következő versenye a Tour de France lesz, ahol természetesen hátrébb sorolódik majd a csapathierarchiában, de a Team Sky minden bizonnyal a fehér trikó megszerzése érdekében indítja majd el a versenyen. Gianni Savio szerint - aki nem csak Bernalt, de több más latin-amerikai kerékpárost is felfedezett már az elit kerékpársport számára - még korai a debütálás egy Grand Touron egy olyan csapatban mely három hétig a legmagasabb szinten fogja tolni, hogy első számú emberük újra megnyerje a versenyt. 

A hírek szerint Bernal fél év alatt tanult meg olaszul, hogy első profi csapatánál nem legyenek kommunikációs nehézségei, s hasonló tempóban sajátította el az angolt is, bár ez a nyelv kevésbé jön be neki. Egyik kedvenc időtöltése az olvasás.

Kapcsolódó:
Tour de Romandie 2018 - hegyi időfutam összefoglaló
Tour de Romandie 2018  - utolsó szakasz összefoglaló
Tour de France 2018 - útvonal
Tour de France 2018 - rajtlista


  

Post Top Ad