Mai epizódunkban megszólal Brian Nygaard és Johan Bruyneel is.
A tegnapi meglehetősen váratlan távozása után Brian Nygaard arról nyilatkozott egy dán lapnak, hogy a Leopard -Trek csapatánál már körvonalazódtak egy olyan konfliktus árnyai, amelyben nem kívánt részt venni, a csapattal szeretett volna foglalkozni.

Nygaard azt is elmondta, hogy Flavio Becca, a csapat főszponzora (más források szerint a tulajdonosa) ajánlott neki egy másik állást, ami gyakorlatilag egyenlő volt a kirúgással:   a vállalkozó családi alapítványainak kommunikációs menedzsere lehetett volna a dán szeakvezető, ehelyett ő a távozást választotta.

Az őt ért kritikákra is reagált, miszerint nem az ő feladata volt a szponzorok (névadó szponzorok) keresése, így nem is lehetett ez az oka a konfliktusoknak és a távozásnak.


Mindeközben Johan Bryneel is részletesebben beszélt a jövőjét illetően, pontosabban írt  róla a weboldalán. Már nagyon várja a Schleck-fivérekkel vló együttműködést ,és nagy kihívásnak tekinti, hogy az amúgy szerinte rendkívül tehetséges Andynak segítsen Tour de France-t nyerni.

A Mercedes-Benz-Luxembourgnál, a csapat egyik szponzoránál sem egészen értik a helyzetet, ők is a sajtóból értesültek arról, hogy az általuk szponzorált csapatnak a Nissan által  egy rivális cég lesz az új szponzora. A MB részéről történő megnyilvánulásokból az is kiolvasható, esetleg perre viszik az ügyet, hiszen 2013-ig van érvényes szerződésük a csapattal. Becca szerint viszont egy szerződést adott feltételek között módosítani lehet, vagy fel is lehet bontani. Az üzletember köszöni szépen az eddigi együttműködést, de ezek után a Nissannal állnak majd kapcsolatban.
A nagy kérdés a nézők részéről elsősorban persze az, ki megy, ki marad, hogyan alakul a versenyzők sorsa a továbbiakban. A RadioShacknek 30, a Leopard-Treknek 25 versenyzője van. Az új csapatnak 30 lesz. Flavio Becca elgondolása szerint ez úgy fog kialakulni, hogy 20-ra csökkent a Leopardosok száma azzal, hogy 5 versenyzőnek szezon végén lejár a szerződése, és azt nem fogják már  meghosszabbítani.10 bringás pedig  jöhet majd a  RadioShack-től.

Az öt versenyző, akitől így  kíván megválni a luxemburgi csapat: Jens Voigt, Martin Pedersen, Bruno Pires, Thomas Rohregger és Stuart O'Grady (Utóbbi már le is szerződött néhány hete a GreenEDGE-hez.) Az amerikai csapatból pedig eddig csak két versenyző érkezése tisztázott: Markel Irizar és Haimar Zubeldia folytatja a munkát Bruyneel-vel az új csapatnák is.

Kim Andersen a Leopard Trek jelenlegi sportigazgatója is nyilatkozott közben: ő úgy néz ki, tényleg marad, és szeretné a megkezdett munkát folytatni többek között Andy Schleckkel és Jacob Fuglsanggal.


(A bejegyzés a cyclingnews.com e témával foglalkozó írásai alapján készült.)
Share To:

Pethő Anita

irodalomkritikus, irodalomtörténész, újságíró

Hozzászólások: