"Szóval tehát a 4. szakaszt is túléltük, és mindenek előtt bukásmentesen. A célunk világos volt, egy mezőnybefutó során Mark Cavendisht győzelemhez segíteni.(forrás: radsport-news.com)
Hamar elment öt versenyző a mezőnytől. Mi hátul a Lampréval együtt kontrolláltuk a mezőnyt. A különbség legfeljebb négy perc volt, és főleg az utolsó harminc kilométeren az öt versenyző elöl igencsak tartotta magát. Akkor szálltam be én a játékba és négy kilométerrel a cél előtt beértük a szökevényeket.
Sajnos Mark csak a 12. helyen ért célba - ez annyit tesz, holnap ismét a mezőnybefutón kell fáradoznunk, hogy a kívánt szakaszgyőzelmet elérjük.
Néhány bukás, és Adam Hansen kiválása ellenére nagyon fitt a csapat. Tony Martin, a szobatársam tegnap bukott és még fájt a csuklója. De egy ilyen helyzetben egy profi kerékpárosnak össze kell szorítani a fogát. Tudom, hogy könnyen beszélek, de Tony meg tudja csinálni."
Post Top Ad
2010. július 8., csütörtök
Home
4. szakasz
Bert Grabsch
blog
tdf2010
tdf2010napló
tdf2010szakasz4
Tour de France
tour2010
Bert Grabsch naplójából (2010. július 7)
Bert Grabsch naplójából (2010. július 7)
Tags
# 4. szakasz
# Bert Grabsch
# blog
# tdf2010
# tdf2010napló
# tdf2010szakasz4
# Tour de France
# tour2010
About ninaivanovna
tour2010
Labels:
4. szakasz,
Bert Grabsch,
blog,
tdf2010,
tdf2010napló,
tdf2010szakasz4,
Tour de France,
tour2010
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.