Vinokourov: Giro 100 százalék, Tour talán - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2009. december 12., szombat

Vinokourov: Giro 100 százalék, Tour talán

Alexander Vinokourov felajánlotta csapattársának Alberto Contadornak, hogy segíti a Tour de France-on. Persze, az ASO-n is sok múlhat még.


Alexander Vinokourov, az Astana pénteken tartott sajtótájékoztatóján megerősítette a hírt, hogy jövőre indulni kíván a Giro d'Italián, a tavaszi egynaposokon az Ardennekben, és a Tour de France-on is.

"Most 100 százalékot adok a Giro részvételnek, és remélem, hogy indulhatok majd a Tour de France-on is. Számomra nagy öröm lenne visszatérni a Tour de Francra. Győzelemre akarom segíteni Contadort."

Vinokourov egyébként februárban kezdi az idényét a Tour Méditerranéen versenyen (2010- februás 10-14.) Aztán részt kíván venni a Tirreno-Adriaticón, a Milan-Sanremón, a már említett tavaszi egynaposokon valamint a 2010. május 8 és 30. között megrendezésre kerülő olasz körversenyen.

Utóbbival kapcsolatban a kazah klasszis elmondta azt is, hogy ha jó formát fog ki, elképzelhetőnek tartja, hogy akár dobogón végezzen. Ha nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezi, akkor egyszerűen csak szakaszt szeretne nyerni.

Másik célja a szezonban a Liege-Bastogne - Liege megnyerése. Vinokourov bízik benne, hogy részt vehet ezen a versenyen és a francia körversenyen is, ugyanis nem elhanyagolható tény, hogy mindkét esemény az ASO szervezésében zajlik.

(forrás)

Kapcsolódó bejegyzések:
Andy Schleck már nagyon készül a Tour-ra
Fränk Schleck tervei 2010-re
Tour de France 2010 - az útvonal
Giro 2010 - az útvonal
Országúti kerékpáros versenynaptár 2010



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Post Top Ad