"El Pistolero" már a 2016-ra bejelentett visszavonulása utáni időkön gondolkozik.
Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) már idén februárban arról beszélt, a jövő évi szezon lesz számára az utolsó profi versenyzői év, utána visszavonul (valószínűleg a 2016-os Tour de France lesz az utolsó versenye, amire nyilatkozatai alapján már most elkezdte a felkészülést). Ez persze nem jelenti azt, hogy ezután a nemzetközi kerékpársportnak is hátat fordítana.

 A nevét viselő alapítvány, a Fundación Contador már most is támogat egy junior és egy u23-as csapatot, a cél természetesen a fiatal tehetségek segítése. Ugyanakkor nemrég egy szponzori eseményen (az alapítvány bringásait támogató két sportruházati cég, az rh+ és a Polartec együttműködésének bejelentésén) arról is beszélt, hogy ezt a tevékenységet szeretnék bővíteni, és már egy olyan  nagyobb projekten gondolkoznak, aminek a célja egy WorldTour kategóriájú csapat létrehozása.



Contador nem árult el sokkal több részletet, legfeljebb még annyit, hogy természetesen a csapat összeállításánál nagyban támaszkodnának az alapítvány tehetséggondozó munkájára, ami jelenleg még ugyan spanyol, versenyszerűen kerekezni kívánó fiataloknak nyújt lehetőséget, ám idővel szeretnék ezt is nemzetközivé tenni.

Cikk forrása: cyclingnews.com
Képek forrása: facebook.com/FundacionContadorTeam 
Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: