Mint ahogyan annyi sok híres versenyt, a La Classicissima néven is emlegetett Milánó-Sanremót is egy sportlap kiadója találta ki és szervezte meg. Az első versenyt 1907 április 14-én tartották és a francia Lucien Petit-Breton nyerte meg.


Az első Milánó-Sanremót úgy rendezték meg, hogy a szervezők nem lehettek egészen biztosak abban, hogy fizikailag egyáltalán végig lehet-e csinálni. 288 kilométer volt a táv, ami ugyan rövidebb, mint manapság lenni szokott a verseny a valamivel több, mint 300 kilométerével (ami egyébként napjainkban a leghosszabb táv az egynapos klasszikusok esetében is), a versenyszabályzatot azonban az akkori szokásoknak megfelelően drákói szigorral alkották meg: többek között nem lehetett kerékpárt cserélni  és nem lehetett külső segítséget akár autóból vagy az  út széléről igénybe venni (nem csak technikai jellegűt, de vonatkozott ez az enni- innivalóra is). Volt egyébként egy előzetes teszt is: Giovanni Gerbi és több más korabeli sztár ugyan végigtekerte előzőleg a távot a szervezők kérésére, de többen riasztónak találták a szabályokat.


A versenyt a La Gazzetta dello Sport szervezte, ahogyan a két évvel korábban debütáló Il Lombardiát és az 1909-ben először útjára induló Giro d'Italiát is. A napilap, amely 1896 április 3-án, néhány nappal az első újkori olimpia (Athén) kezdete előtt jelent meg először, két lap, a La Tripletta és az Il Ciclista fúziójából jött létre, nem véletlen, hogy a kezdetektől fogva egyik fő profilja a kerékpársport prezentálása volt.

Az útvonalból Sanremo, a végállomás volt meg először, hiszen maga a verseny részben a helyi sportegyesület kezdeményezésére jött létre és elsősorban turisztikai célok lebegtek az illetékesek szemei előtt. Eugenio Costamagna, az újság kiadója ügyes üzleti érzékkel a verseny rajtját Milánóba helyezte, az akkoriban robbanásszerűen fejlődő észak-olasz ipar egyik központjába, aminek természetesen része volt a fellendülő kerékpárgyártás is.  



A versenyre 1907 április 14-én került sor, a mezőny hajnali négykor indult. Eredetileg 64 versenyző jelezte részvételi szándékát, a rossz idő miatt (eső) végül csak harminchárman álltak rajthoz. 90 kilométer után kezdett igazán izgalmassá válni a verseny, amikor a Turchino emelkedőjén a környéket jól ismerő Giovanni Gerbi a rossz útviszonyok között is három perc előnnyel ért fel a csúcsra. Őt csak a franciák új ifjú tehetsége, Gustave Garrigou tudta aztán utolérni, egy ideig  úgy tűnt, kettejük között fog eldőlni a verseny. Gerbi azonban bevárta csapattársát (mindketten a Bianchi által szponzorált csapat tagjai voltak), a friss Párizs-Tours győztes Lucien Petit-Bretont (aki egyben az egyórás rekord tartója is volt akkor). Ők hárman együtt értek Sanremóba, amikor Gerbi megakadályozta Garrigout, hogy továbbtekerjen, így Petit-Breton haladt át elsőként a célvonalon, majd Gerbi másodikként, a pórul járt Garrigou csak harmadik lett. Ő azonban panaszt tett a zsűrinél Gerbi sportszerűtlen viselkedése miatt, ennek következtében a versenybírák döntése szerint a hivatalos végeredményben Garrigou szerepelt másodikként, Gerbi csak a bronzérmes lett. A verseny negyedik helyezettje több, mint fél óra hátránnyal ért célba a dobogósokhoz képest, összesen egyébként csak tizennégyen fejezték be a versenyt.

Forrás:
http://www.milansanremo.co.uk/ 
http://www.dailypeloton.com/

Képek forrása:
http://www.sanremonews.it/

http://www.milansanremo.co.uk/



  
Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: