Az "olasz egység" 150 éves évfordulóját ünneplik jövőre Olaszországban, így alapvetően evidensnek tűnt, hogy Piemont fővárosa, Torino (amely egyben Olaszország első fővárosa is volt) fontos szerepet játsszon a 2011. Giro d'Italia útvonalában.

Csütörtök délután jelentette be az RCS Sport az olasz körversenyt szervező cég, hogy a jövőre május 7-én rajtoló verseny egy 22 kilométeres csapatidőfutammal (úgy tűnik, jövőre lesz benne részünk bőven, lsd még Tour de France 2011 - első három szakasz)veszi kezdetét, méghozzá tehát Torinóban. A konkrét rajt pedig a királyi palota elől lesz majd.
Utoljára 50 évvel ezelőtt rajtolt a híres-neves észak-olasz városból a Giro, pontosan az egységes Italia létrejöttének 100 évfordulója alkalmából.
A célállomás 2011-ben az örök város, a mostani főváros, Róma lesz.
Hogy 2012-ben miként alakul majd a rajt? A szervezők még mindig 50% esélyt látnak arra, hogy Washington lesz a színhely.
(forrás: cyclingweekly.co.uk)
További böngésznivaló:
További inofrmációk a 2011-es Tour de France-ról
További információk a 2011- évi Giro d'Italiáról
További információk a 2011. évi Vueltáról
UCI ProTeam csapatok listája 2011
UCI ProContinental csapatok listája 2011
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.