KEZDÉS 16:00-KOR
8. szakasz eredmények
Összetett állása a 8. szakasz után

16.59
Ugyanakkor van egy nagyon fontos izgulni valójuk a franciáknak: Arnaud Démare már korán, a szakasz legelején leszakadt. És a nagy izgulnivaló, hogy nagyjából 46 percen belül be kellene eleve érnie (limitidő!)
Ez még a délután, az este rejtélye lesz, hogy sikerül-e majd neki.

16.57
Nem, nem, Gesink 15 perc hátránnyal állt a szakasz előtt, nyilván nem véletlen, hogy elengedte a mezőny.
Beértek közben az összetett esélyesek is.

16.52
Még 1 kilométer, meglehet ez a győzelem, ha nincs semmi baj.
Jean-Rene Bernardeau-t láthatjuk időnként az osztott képernyőn az aggódó és kicsit tanácstalan tekintetével, ő a Direct Energie sportigazgatója, egykor szintén profi bringás, a sárga trikót is viselte.
Most már lassan meglesz, igen, meglesz, megvan Cameljane szakaszgyőzelme.
Viszont Gesink az összetett szempontjából lehet érdekes.


16.50
Akinek furcsa Gesink szokásosnál sötétebb meze, egy kis útmutató, milyen változásokat eszközöltek egyes csapatok a Tourra

16.48
Begörcsölt a lába?
Nincs már sok hátra, jó lenne, ha ki tudna tartani (és nem ilyenen múlna a szakaszgyőzelem).
Még 4,5 km és 1.20-ra jönnek a sárga trikósék.

16.45
Lilian Cameljane neve nem biztos, hogy ismerősen cseng, végül is ez az első Tour de France-a a 24 éves versenyzőnek. Tavaly azonban már részt vett a Vuelta a Espanán, és egy hasonló szakaszt meg is nyert.

16.43
10 kilométeren belül az élen haladók. Cameljane és Gesink között a különbség nagyjából 20 mp. Most már a fennsíkon mennek végig a versenyzők, na ezért nem lehetett ezt a szakasz hegyi befutónak terkinteni, nem elhanyagolható az a 10-12 kilométer, amit az 1. kategóriás emelkedő után még odafent a célig megtesznek.

16.34
Egészen pontosan így néznek ki most az időkülönbségek:
Cameljane
+0:10 Gesink
+0:25 Roche, Pauwels
+1:15 Feillu
+1:35 főmezőny

16. 32
Közben lecsökkent a szökevények száma először 4 főre: Roche (BMC) Pauwels (DDD) Gesink (TLJ) és Calmejane (DEN), majd ők is széthulltak.  Cameljane megy  elöl, Gesink üldözi, majd jönnek a többiek.
A sárga trikós csoportja másfél percre.   

16.17
A szakasz vége egyébként így fog kinézni:


16:13
Már 30 kilométeren belül, most épp lefelé tartottak a szökevények a 2. kategóriás emelkedőről.
Már csak azt utolsó emelkedő van hátra.  (Volt itt több más szökevénycsoport is, ez az alább említett 8 fő a leglényegesebb, közülük Pauwels és Barguil a legrégebbi önállóskodó)
Hogy átlássuk, miről van szó, íme:



16:00
Szépjónapot, indítsunk a lényeggel - 8 fős szökevénycsoportunk van.
40 kilométeren belül járunk.
Bakelants (ALM)
Van Avermaet + Roche (BMC)
Pauwels (DDD)
Barguil (SUN)
Gesink (TLJ)
Calmejane (DEN)
Clarke (CDT)

Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: