Várakozik a mezőny a bukás után |
Minden azonban nem rémhír vagy valami ostoba hoax volt, hanem a valóság: a Baloise Belgium Tour 3. szakaszán ugyanis két motoros kísérő okozott balesetet. Amint az a különféle beszámolókból rekonstruálható, nagyjából az történt, hogy két motoros ki szerette volna kerülni a mezőnyt. Egy szélső (valószínűleg becsatlakozó) sávon mentek volna, ám az út véget ért, az első motoros hirtelen fékezett, a másik beleszállt, és mindkettő jármű a mezőnybe sodródott.
A szervezők először neutralizálták a szakaszt, majd egészében lefújták a folytatást. Közben a kerekesek leghatározottabb szószólója Enrico Gasparotto volt, annak a Wanty Group Gobert csapatnak a versenyzője, amelyben a márciusi Gent-Wevelgemen szerzett sérülései miatt életét vesztő Antoine Demoitié is versenyzett.
A helyzetre reagáltak többen is, például a versenyen részt vevő, ám a szökevénycsoportban tekerő, Tony Martin (Etixx-Qiuck Step), de hosszasan fejtette ki véleményét Tom Dumoulin (Giant-Alpecin) is.

"Nem csak kerékpárversenyzők vagyunk, hanem apák és férjek is, az életünk kellene, hogy a legfontosabb legyen."A 11 kórházba szállított versenyző közül a Lotto-Soudal bringása, Stig Broeckx állapota a legsúlyosabb. Fejsérülései miatt (nem mesterséges) kómába esett. Broeckx igencsak balszerencsés kerekes, napra pontosan egy éve volt egy kulcscsonttörése a Giro d'Italián, majd februárban a Kuurne-Brüsszel-Kuurne során egy orvosi kísérőmotor sodorta el úgy, hogy annak megint kulcscsonttörés lett a vége. Állapotának súlyosságát már az is jelezte, hogy amikor vita kezdett kialakulni twitteren a motoroskísérőkkel kapcsolatban, Gasparotto úgy reagált, most nem ennek van itt az ideje, hanem az imának Stig Broeckxért.
A helyzetre reagáltak többen is, például a versenyen részt vevő, ám a szökevénycsoportban tekerő, Tony Martin (Etixx-Qiuck Step), de hosszasan fejtette ki véleményét Tom Dumoulin (Giant-Alpecin) is.