Vincenzo Nibali 2013-ban
A szervezők döntésére - miszerint a várható rossz időjárás miatt elmarad a verseny az 5. szakaszon - amúgy nagyrészt pozitív reakciók érkeztek.
A vasárnapi szakasz lett volna a Tirreno-Adriatico király etapja. Az emelkedők besorolása  - a hegyi pontok versenyének pontozása szempontjából - itt kicsit más, mint amit megszoktunk, szimplán vannak a hegyek és vannak a nagyobb (szuperior) hegyek. Ez utóbbiból lett volna három (köztük a hegyi befutó) is a vasárnapi szakaszon. Értelemszerűen az összetett menők erre a napra összpontosítottak, mindazok, akik az összetett győzelem megszerzésének szándékával érkeztek, ezt a szakaszt  belekalkulálták a taktikájukba.

Bár a 6. szakasz utolsó kilométerein is felfelé visz némiképp az út, az Astana igazi hegyi befutót szeretne, nyilvánvalóan első számú  emberük, Vincenzo Nibali jobb helyzetbe hozása érdekében. Nibali jól  a tavalyinál sokkal jobban - kezdte a szezont, már tarsolyában az Ománi Körverseny összetett első helye, s érthető az is, hogy nyilván a felkészülésében (Nibali idén a Giro d'Italián vesz részt jelen állás szerint a 3 nagy körverseny közül) fontos mozzanat lett volna ez az elmaradt hegyi befutó is.

Alexandr Vinokourov,az Astana menedzsere azzal érvelt a csapat honlapján közzétett, egyenesen Mauro Vegni, a versenyt szervező RCS Sport igazgatójához intézett nyílt levelében, hogy azért van szükség egy hegyi befutóra a versenyen, hogy az összetett menők számára is legyen igazi kihívás ebben az egy hétben. Fontos, hogy a bajnokok (Vinokourov ezt a kifejezést használta) ne frusztrálódjanak, miután készültek a versenyre, különösképp erre a szakaszra.

Nibali egyébként maga is csalódottságát fejezte ki, amiatt, hogy elmarad a király etap. Azt írta twitteren, hogy dobogós helyért jött, de ez úgy tűnik, majd más alkalommal fog teljesülni.

Ne feledjük, a verseny hetedik szakasza egyéni időfutam lesz, ami szintén nem kedvez az olasz bringásnak.

(forrás)
Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: