Jan Ullrich ügye régóta húzódott már. Az egykori Tour de France győztest Eufemiano Fuentes ténykedésével hozták kapcsolatba. A nemzetközi Sportdöntőbizottság (CAS) 2005 május 1-től találta bizonyítottnak, hogy a kerékpáros és a hírhedt doppingdoki együttműködtek, ugyanakkor nem bizonyítottnak, de valószínűnek tekintik az ítélet szerint, hogy már 2004-ben, sőt korábban is kezelte Fuentes Ullrichot.
Jan Ullrich eredményeit tehát 2005 május 1-től kezdve törölték, ebben benne van a 2005-ös Touron elért harmadik helye, illetve a győzelme a 2006-os svájci körversenyen.
A bíróság nem vette figyelembe az ítélethozatal során a 2002-es anfetamin-ügyként elhíresült esetet, mivel versenyen kívül anfetamint szedni ma már nem von maga után szankciókat. Ha ezt is beleszámították volna, akkor viszont így a Fuentessel való együttműködésért visszaesőként életfogytig eltiltást kaphatott volna.
Ullrichnak ezenfelül 10 000 eurót kell fizetnie az UCI-nak, a kerékpárs jogi képviselői csütörtök estére ígérnek hivatalos közleményt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.