Folytatva a női kerékpárosokról szóló sorozatot, most egy amerikai versenyzőről lesz szó. Ha ismerősen cseng a vezetéknév második fele, nem a véletlen műve.
Connie Carpenter Phinney(1957. február 26.) több sportágban is sikereket ért el pályafutása során. Kezdetben elsőrangú gyorskorcsolyázónak számított, 1972-ben részt vett Szapporóban a téli olimpián, ahol végül hetedik helyen végzett az 1500 méteres versenyszámban. Részvételével akkor ő volt a rekordtartó legfiatalabb amerikai (téli) olimpikon. Azonban 1976-ban egy sérülés miatt nem tudott az akkori játékokon részt venni, és kénytelen volt gyorskorcsolyázó pályafutását is befejezni. Ezután kezdett el az addig is már kiegésztő sportágként űzött kerékpározással foglalkozni.

1976-ban, '77-ben és '79-ben megnyerte az amerikai országúti és pályakerékpáros (üldöző) bajnokságot is.
1984-ben Los Angelesben olimpiai bajnok lett a mezőnyversenyben, és ezzel sporttörténelmet írt, hiszen ezen az olimpián szerepeltek először a női országúti kerékpárosok.

Carpenter az  évei alatt a Berkeley egyetem evezős válogatottjának tagja volt, 1979-80 voltak e tekintetben a legsikeresebb évei.

Los Angeles, 1984. 


Connie Carpenter férje David Phinney, szintén olimpikon (1984 időfutam, bronzérem), két gyermekük  közül Taylor már ugyancsak olimpikonnak mondhatja magát, 2008-ban az egyéni üldözőversenyben (pályakerékpár) ért el hetedik helyet, azóta pedig már az országúti mezőny ismert tagja, aki most éppen a BMC színeiben versenyez.

(Forrás: wikipedia.com)


Share To:

Pethő Anita

irodalomkritikus, irodalomtörténész, újságíró

Hozzászólások: