Csapatai:
Casino - Ag2R 1998–1999
Team Telekom 2000–2005
Liberty - Seguros -Würth 2006
Astana 2007
Atana 2009-
Legnagyobb sikerei:
Critérium du Dauphine Libere győztes (1999)
Vuelta a Espana győztes (2006)
Párizs- Nizza győztes (2002, 2003)
Az Astana csapatánál a! vezér. Ez az éve lesz az utolsó. Tavaly 16. helyen végzett, a 13. szakaszon egy jó kis támadással szakaszgyőzelmet is szerzett. Nem véletlen, hisz a kazahot nagy támadókedvű versenyzőnek ismerhette meg a világ, aki jól mászik helyeken és jó időfutammenő is, benne is megvan, meg lett volna a lehetőség nagy Grand Tour-győztessé válni.
Tour de France 2010. 13. szakasz utolsó kilométer:
Jól sikerült a felkészülése, jó formában van, a baszk körversenyen és a Dauphine-en is 3. lett idén összetettben. Nyert már Vueltát, többször volt a Touron az első ötben, aztán 2007-ben volt egy törés a karrierjében. A tavalyi 16. helye egyébként úgy jött össze, hogy előtte 6. volt a Girón összetettben (és több napon át viselte a rózsaszín trikót is).
Az erőssége tehát, hogy tud hegyre is és időfutamot is menni. Az egész csapat mögötte áll, (ugyanakkor megjegyzendő: noha köztük van Roman Kreuziger is, a csapat messze nem olyan jó, mint mondjuk a Leopard-Trek vagy a Rabobank állománya.) A nagy támadókedvhez egy eredményes robbanékonyság is társul, mind a baszk körversenyen, mind a Tour de Romandie-n szakaszt is nyert. A Dauphine dobogós helye alapján úgy tűnik, nem nagyon elszállt gondolat, hogy az a terve, hogy a legjobbak között végezzen idén a francia körversenyen.
Amin múlhat, hogy nem sikerül a terv: a Dauphine prológjának 2. helyezésén kívül nem sikerült más top10-es helyezést elérnie más versenyek egyéni időfutamain.
Időfutam: 8
Tapasztalat: 8.5
Csapat: 7.5
Felkészülés: 9
Rajtlista
Nagy hegyek listája
Pénzdíjak
Limitidők kiszámítása
Minden bejegyzés a 2010. évi Tour de France-szal kapcsolatban
Minden bejegyzés a 2011. évi Tour de France-szal kapcsolatban

Instant esélylatolgató (max 10)
Hegymászás: 8.5Időfutam: 8
Tapasztalat: 8.5
Csapat: 7.5
Felkészülés: 9
Kapcsolódó bejegyzések:
ÚtvonalRajtlista
Nagy hegyek listája
Pénzdíjak
Limitidők kiszámítása
Minden bejegyzés a 2010. évi Tour de France-szal kapcsolatban
Minden bejegyzés a 2011. évi Tour de France-szal kapcsolatban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.