André Greipel (Omega Pharma- Lotto) "első franciaországi nyaralását" tölti épp, vagyis életében először vesz részt a Tour de France-on. Rendszeres naplóíró, itt ezen a blogon is szemezgettem már írásaiból, így lesz ez az idei Tour de France alatt is.
Kedves kerékpárbarátok,forrás: andregreipel.com
miután hosszú ideig nem hallattam magamról, ismét itt az ideje, néhány sort írni, hiszen, ahogy ti is tudjátok, küszöbön áll a Tour de France.
De most először is néhány szót a német bajnokságról. A svájci körversenyen történő kemény felkészülés után jó formában álltam rajthoz Neuwiedben. Az útvonalat mintha rám szabták volna. Ám három körrel a vége előtt görcsöt kaptam, és már csak a sprintbefutóval spekulálhattam.
A negyedik hely természetesen nem a vágyott eredmény, de ahogyan ez már egy ilyen hektikus fináléban lenni szokott, sok kakaskodás volt az utolsó kanyarban, 300 méterrel a cél előtt nem éppen jó volt a helyzetem. Ha valaki egy ilyen finisben a 11. vagy a 12. helyen jön ki a kanyarból, annak nehéz megszereznie a trófeát.
Szerintem Tony Martin és Marcel Sieberg voltak vasárnap a legerősebb versenyzők. Sibi nagyon aktív volt, nagyrészt részt tudott venni hathatósan a versenyben.
Még akkor is, ha egy kicsit csalódott is vagyok, Robert Wagner győzelmének nagyon örültem. Wagival már régóta jó barátságban vagyunk, és jó edzőpartnerek vagyunk, és a múltban már versenyeztünk egy csapatban is.
Legközelebb tehát az a megtiszteltetés ér majd, hogy a német bajnokot kísérhetem edzésre - aki azt is megígérte nekem: jön majd egy kávéval.
Egyébként már Franciaországban vagyok, és ma megnéztük a csapatidőfutam útvonalát egy kicsit még pontosabban. Ezzel egy időben lassan növekszik az idegesség, de az öröm is egyre nagyobb lesz napról napra: egyre közelebb kerülök egy gyermekkori álom megvalósulásához.
Addig is:
André
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.