Spanyol lapok szerint Alberto Contador szervezetében négy különböző alkalommal mutattak ki clenbuterolt.
A La Vanguardia és a Marca szerint Contador július 5. 12. 19. 20 -i mintái negatívok voltak, ugyanakkor az ominózus július 21-ben, a második pihenőnapon 50 picogramm/ml clenbuterolt mutattak ki a leadott mintában (gyakorlatilag ebből indult ki az egész ügy). Aztán 16-ra csökkent a következő napon, majd 7-re július 24-én, viszont ismét megugrott némiképp (17picogr/ml) július 25-én.
Hogy ezek a most napvilágra került tények igazolják-e inkább vagy cáfolják a fertőzött ételre épített védelmi stratégiát, most még nem lehet tudni. Egy madridi laboratórium igazgatója szerint például az a tény, hogy a koncentráció megugrott a negyedik alkalommal, lehet becslési hiba is, nem feltétlenül jelenti egy újabb adag bekerülését a szervezetbe.
S persze azt sem kell sokat magyarázni, hogy több napot is igénybe vehet bizonyos esetekben, míg valamilyen anyag az emberi szervezetből kitisztul.
Ellenben ha az újabb adagnyi clenbuterol bekerülését jelentené mégis a koncentrációnövekedés, az azt a feltételezést erősítené, hogy Contador azokban a napokban vértranszfúzión esett át.
(forrás: velonation.com)
*****
A Contador-üggyel kapcsolatos legfrissebb információkért kattints a Contador-ügy címkére , az oldalmenüben található Contador-képre vagy pedig a blog főoldalára.
Ha hasznosnak vagy érdekesnek ítélted meg a posztot, lájkold, vagy oszd meg nyugodtan barátaiddal, ismerőseiddel ha az egész blog megnyerte tetszésedet, egy kattintással csatlakozhatsz (tetszikezheted/lájkolhatod) a blog facebook oldalához.
További böngésznivaló:
Tour de France 2011 - útvonal
További inofrmációk a 2011-es Tour de France-ról
Giro d'Italia 2011 - útvonal
További információk a 2011- évi Giro d'Italiáról
Vuelta 2011 - az útvonal
További információk a 2011. évi Vueltáról
Tavaszi egynapos klasszikusok 2011 - áttekintő
UCI ProTeam csapatok listája 2011
UCI ProContinental csapatok listája 2011

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.