Most már bármelyik nap megszülethet a döntés a spanyol szövetség részéről Alberto Contador ügyében. Ezt a versenyző ügyvédje nyilatkozta az AP-nek. Andy Ramos azt is elmondta, hogy a védelem a más sportolókkal történet hasonló esetek ismertetésére lett felépítve.
Többek között a francia Richard Gasquet esetére, akinek 2009-ben kokaint mutattak ki a szervezetében egy ellenőrzés során, s ő azzal védekezett, nem ő, hanem egy általa megcsókolt nő kábítószerezett, így került az anyag az ő szervezetébe. Gasquet két és fél hónapos eltiltást kapott abban az évben. Mind a WADA, mind a Nemzetközi Tenisz Szövetség két éves eltiltást szeretett volna elérni, de a CAS előtt bizonyító erejű volt a "csókos"- magyarázat.
A másik sportoló Dimitrij Ovtcharov német asztaliteniszező, akinek a szervezetében Contadorhoz hasonlóan szintén clenbuterolt mutattak ki idén ősszel. A német szövetség részéről kiderítették, hogy szennyezett hús által került a szervezetében egy kínai versenysorozat alatt. Így aztán felmentették, de a WADA jelezte, fellebbezni fog a CAS-nál.
A telefoninterjú során Ramos beszélt még az alábbiakról is:

"Azok közül a tudósok közül, akikkel együtt dolgoztunk, egyik sem mondta, hogy ez nem lehet szennyeződés. Olyan nevetségesen alacsony szint esetében nem is lehet más, csak ez."(Forrás: cyclingnews.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.