"Ez fájt."- mondta, Gilberto Simoni (Lampre - Farnese Vini) miután szombaton áthaladt a célvonalon.
"Sohasem könnyű dolog a nap leghosszabb szökése. Kétszer is a jó szökevénycsoportban voltam, de nehéz volt egész nap, és alig volt idő enni. Csináltam néhány hibát is, ami méginkább nehezebbé tette. A Gavián arra koncentráltam, hogy megnyerjem a Cima Coppi díjat [vagyis hogy elsőként haladjon át az emelkedő tetején], gondoltam, szép módja lenne a távozásnak, de mindent beleadtam és mégsem nyertem meg.Gilberto Simoni(Lampre - FarneseVini) már a tavalyi évad végén is játszadozott a visszavonulás gondolatával, de aztán kizárólag az idei Giro d'Italia idejére leszerződött a Lampre Farnese Vini csapatához. A kétszeres Giro d'Italia győztes (2001 és 2003) azonban most valóban a profi pályafutása befejezése mellett döntött.
Talán többet kellett volna blöffölnöm és valamit hagyni a finisre is, de annyi baj legyen. Ilyen a kerékpározás."
"Egyszerűen örülök neki, hogy véget ér a Giro. Elegem van már.
Tudom, hogy itt volt már egy ideje annak, hogy visszavonuljak, és folyton ez járt a fejemben az elmúlt két évben. Tudom, hogy ez a Giro volt az utolsó versenyem. 17 éven át profi versenyző voltam, tényleg itt az ideje, hogy kilépjek.
Őszintén, úgy gondoltam, jobban megyek majd, mint ahogy mentem ezen a Girón. Tudtam, hogy nem nyerhetem meg, de nem gondoltam, hogy ennyit fogok szenvedni ezalatt a három hét alatt.
Ez egy különös búcsú. A Giro alatt majdnem mint egy outsider versenyeztem, a nyomás nélkül, hogy nyerjek, vagy hogy jól szerepeljek. Fájdalmas volt, de tudtam élvezni is a versenyzést. A mai nap a cél előtt minden még egyszer lepergett a szemem előtt."
Ami pedig a jövőt illeti:
"Még nem akarok a jövőmön gondolkozni. Nem kell sietnem, gyorsan döntenem többé. Nem fogok többet az idővel versenyezni. Egyszerűen magam dönthetek az időm felett és élvezhetem az életem további részét."
(forrás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.