Néhány érdekesebb statisztika a Párizs - Nizza verseny eddig történetéből:
Hétszer nyert összetettben Sean Kelly (1982-1988)
12 olyan kerékpáros van, aki többször is megszerezte az összetettbeli elsőséget
14 francia kerékpáros van, aki Párizs-Nizza győztesnek mondhatja magát.
21 éves volt a legfiatalabb győztes, René Vietto 1935-ben.
9'39 volt a legnagyobb időkülönbség az összetett győztes és a második helyezett között (1939-ben.)
3 mp volt a legkisebb különbség az első és a második helyezett között (2008-ban Davide Rebellin és Rinaldo Nocentini között).
1955 km hosszú volt az eddigi leghosszabb útvonalú verseny. 1959-ben.
850 km hosszú volt a legrövidebb. 1973-ban.
Amikor a legtöbben be tudták fejezni a versenyt (2001-ben), egészen pontosan 136-an voltak.
1939-ben viszont csak 19-en fejezték be.
Eddy Merckx 57 napon át viselte az összetettben vezetőnek járó megkülönböztetett trikót.
10-en voltak, akik elejétől végéig viselhették az összetettben élen állónak járó mezt.
Freddy Maertens 1976-ban 6 szakaszgyőzelmet gyűjtött be egy verseny alatt, ezzel ebben a "kategóriában" ő a csúcstartó.
Eddy Merckx összesen 21 Párizs-Nizza szakaszt nyert.
312 km-es volt a leghosszabb szakasz. Paris-Dijon, 1933.
19 km pedig a legrövidebb, Tournon- Valence, 1973.
Az egy szakaszon a versenyt feladni kényszerülő versenyzők száma idáig 1939-ben volt, 67 nem tudták folytatni a versenyt a szakasz után.
1 századmásodperc a legkisebb különbség, ami prológon adódott, 1991-ben Thierry Marie és Tony Rominger között.
(forrás: letour.fr)
Kapcsolódó bejegyzések:
Párizs- Nizza 2010 - az útvonal
Párizs- Nizza 2010 - résztvevő csapatok listája
Párizs - Nizza 2010 - Eurosport élő közvetítések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.