Mint ahogy már szó volt róla, kicsi az esély, hogy a BMC Racing a jövő évi TDF-en szabadkátyát kap majd. Ellentétben a januárban rendezendő ausztrál körversennyel.
A Tour Down Under szervezői szabadkártyát ajánlottak a BMC Racing csapatának a 2010. január 19 és 24 között, a jövő évi ProTour sorozat nyitóversenyeként megrendezendő ausztrál körversenyre, hogy az aktuális országúti kerékpáros világbajnok, az ausztrál Cadel Evans hazai közönség előtt versenyezhessen a szivárvány mezben.
Már korábban is volt róla szó, hogy Evans indul a versenyen, igaz, akkor még a ProTour csapat Silence-Lotto (jövő évtől OmegaPharma -Lotto) színeiben.
Igaz ugyan, hogy még csak szóbeli egyesség van arról, hogy a BMC részt vehet a versenyen, úgy tűnik a döntéshozók szívügye lett, hogy az ausztrál országúti kerékpárszeretők hazai földön láthassák egy honfitársukat a szivárvány mezben versenyezni.
A résztvevő csapatok listáját idén december elején teszik majd egyébként közzé.
Kapcsolódó bejegyzések:
Országúti kerékpáros versenynaptár 2010
Lance Armstrong és Cadel Evans a jövő évi Tour Down Underen
Cadel Evans a BMC Racing csapatához igazol
Hírek röviden 2009. november 4. vacsorára

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.