A Movistar a Vueltára is három vezérrel készül - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2018. július 31., kedd

A Movistar a Vueltára is három vezérrel készül

Ha semmi nem jön közbe, Alejandro Valverde, Nairo Quintana és Mikel Landa is ott lesz a 2018. augusztus 25-én rajtoló spanyol körversenyen.



Öt éven belül negyedik alkalommal lett a legjobb csapat a Tour de France-on a Movistar. Nairo Quitana révén szakaszt (méghozzá nem is akármilyet) nyertek, s mindhárom összetett menőjük a top20-ban végzett (Landa 7., Quintana 10.,  Vaverde 14.). A csapat mégis némi hiányérzettel távozik a Tourról, a dobogóig legalább el szerettek volna jutni.

Ebben többek között közrejátszott, hogy az első bukásokkal teli szakaszán Nairo Quitana a közvetlen riválisaihoz képest jóval több időt vesztett, s a 18. szakaszon is belefutott egy olyan bukásba, mely kihatással volt a következő szakaszokon nyújtott teljesítményére.

Másfelől beigazolódni látszott a csapatfőnök, Eusebio Unzue elmélete arról, hogy igenis érdemes háromfejű csapattal kiállni egy háromhetes körversenyen. Nem nagyon kívánnak tehát a felálláson változtatni, ha semmi nem jön közbe, Landa, Quitana és Valverde is ott lesz a 2018. augusztus 25-i rajton.

(forrás)

Kapcsolódó:
Tour de France 2018 - 17. szakasz - így zajlott a verseny
Tour de France 2018  - összetett végeredmény
Vuelta a Espana 2018 - az útvonal

Post Top Ad