TDF 2018 - Fabio Aru is kihagyja a versenyt - TOURázzunk együtt

FRISS

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2018. június 26., kedd

TDF 2018 - Fabio Aru is kihagyja a versenyt

Az UAE Team Emirates versenyzőjének most minden rossz összejött.
Eredetileg a szezon elején is az volt a terv, hogy Fabio Aru a Giro d'Italiát és a Vuelta a Espanát választja  ebben az évben. A katasztrofális Giro-szereplés azonban felülírta ezt, a bringás minél hamarabb maga mögött szerette volna tudni ezt a rossz emléket, szeretné ugyanis, ha nem az ott látott teljesítménye által maradna meg mások emlékezetében.
(kép forrása)


Aru saját elmondása szerint végletekig kimerült volt az utolsó szakaszokon (a 19. szakaszon adta fel végül), és csak a mentális ereje segítette el addig, ameddig sikerült eljutnia. A távozása után a verseny végkifejletét már egyáltalán nem követte  nyomon, s több, mint egy hétig a kerékpárja felé sem nézett.

A versenyző szerint a probléma abból (is) eredt, hogy túl sokat edzett magaslati edzőtáborban, túlságosan kizsigerelte a testét, mindeközben a glutén- és laktózérzékenység problémája is előjött. Aru azt mondja, már három évvel ezelőtt is  mutatkoztak ennek jelei, de nem vette komolyan. Most azonban változtatni volt kénytelen az étrendjén.   

Fabio Aru legközelebb az ötnapos Tour de Wallonie-n  áll rajthoz, majd Lengyelországba megy, aztán pedig a Vuelta a Espanán kíván rajthoz állni. De a cél nem az eredmény hajszolása lesz, hanem hogy újra érezze és átérezze egy kerékpárverseny atmoszféráját. 

(forrás)

Kapcsolódó:
Giro d'Italia 2018 - 15. szakasz összefoglaló

Post Top Ad