Peloton-mesék: akinek parancsba adták a Tour-győzelmet - TOURázzunk együtt

FRISS

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2018. június 15., péntek

Peloton-mesék: akinek parancsba adták a Tour-győzelmet

Az 1930-as évek második felében igencsak rányomta az európai politikai helyzet a bélyegét a nagy körversenyekre és a legnagyobb versenyzők karrierjére is. 1930 óta nemzeti csapatok versenyeztek, 1936-ban azonban nem vettek részt az olaszok, politikai okokra hivatkozva. 1937-ben visszatértek és nem is akárhogyan, hozták magukkal az új sztárt, a fiatal Gino Bartalit. Kis túlzással mondva, tényleg úgy hozták és nem önszántából jött.   
(kép forrása)




1937-ben az olasz szövetség gyakorlatilag parancsba kapta a sportminisztériumtól, hogy Gino Bartalit indítani kell a Tour de France-on. Bartali abban az évben töltötte be a 23. életévét, de már túl volt egy Giro d'Italia győzelmen azt előző idényből, és 1937-ben sikerült a címét megvédenie. Ezek után nagyon nem fűlt hozzá foga, hogy részt vegyen a francia körversenyen is. A Tour-részvétel ötletétől ugyan nem zárkózott el, de nem így, nem ilyen körülmények között akart debütálni. 12 nappal a verseny kezdete előtt azonban egyértelművé tették számára: vagy rajthoz áll, vagy számoljon a következményekkel.

Nem is sikerült számára jól a bemutatkozás, pontosabban a 7. szakasz után még úgy tűnt, hogy igen, hiszen szakaszgyőzelmével a sárga trikót is megszerezte. 9 perc előnye volt az összetett második helyén álló Ward Vissershez képest. Ezzel az eredménnyel már bizakodva lehetett gondolni a végső győzelemre is. Csakhogy a következő szakaszon Bartali nem tudta kikerülni az épp bukó csapattársát, Jules Rossit, így a sárga trikós a folyóba esett. Bár a szakaszelsőhöz képest 10 perc hátrányban ért célba, azért az összetett első helyét még meg tudta tartani, azt csak a rákövetkező napon vesztette el. Ennek ellenére úgy érezte, össze tudja majd még szedni magát a Pireneusokra, de az olasz szakvezetés felsőbb utasításra visszahívta őt a versenyről.

Gino Bartali következő évben természetesen szintén szerette volna megnyerni a Giro d'Italiát, ám a tavasz során arról informálták, hogy nem fog részt venni rajta, helyette minden erejével a Tour de France-ra kell koncentrálnia. Bartali az okos enged, szamár szenved elvet vallva nem ellenkezett (s legfőképp nem akart Ottavio Bottecchia sorsára jutni, aki bő egy évtizeddel korábban, egyébként máig jórészt tisztázatlan körülmények között hunyt el edzés közben), elfogadta, amit Mussoliniék döntöttek a sorsáról a feje felett.
A Tourmalet-n
(forrás)

Bartali a nyolcadik szakaszon indított először igazi támadást, jószerével le is rázta riválisait, de eltörött a kereke a Col d 'Aspinen lefelé menet. Végül harmadik lett aznap, összetettben pedig a második helyen állt Félicien Vervaecke mögött. A következő komoly megmozdulása a 14. szakaszon volt, Vervaeckére 17, Vissers-re 20 percet vert, s máris ő volt a sárga trikós. A következő szakaszon azonban nem érezte jól magát, Constante Girardengo szövetségi kapitány pedig azt tanácsolta neki, hogy ne kezdeményezzen. Bartali hagyta is a riválisait hegyen felfelé menni, lefelé viszont beérte őket. Innen már sima volt az út az összetett győzelemhez. Érdekesség, hogy ekkoriban a hegytetőkön időjóváírás járt, s azokon az emelkedőkön, amelyeken Bartali volt az aktív, támadó fél, jól is jött számára ez a szabály.

Bartalit ugyan alávetette magát a rezsim parancsának, de győzelmét nem Mussolininek, hanem mélyen vallásos emberként Istennek ajánlotta. 

Forrás:

  • Geoffrey Weathcroft: Le Tour, Simon & Schuster, 2013
  • Brendan Gallagher: Corsa Rosa. A History of the Giro d'Italia. Bloomsbury, 2017
  • vonatkozó angol nyelvű wikipedia szócikkek



     

Post Top Ad