Tour de France 2017: Valverdét műteni kellett - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2017. július 2., vasárnap

Tour de France 2017: Valverdét műteni kellett

Két csontja is törött a bukás következtében.


Nagy veszteség a Movistarnak és a rajongóknak egyaránt, hogy a düsseldorfi esős időfutamon Alejandro Valverde (Movistar) alól kicsúszott a kerékpár, és maga a versenyző is métereket csúszott a jégpáncélszerű aszfalton.

Valverde nem fejezte be a szakaszt, tehát alig egy tucatnyi kilométer után véget ért számára a Tour de France, s a helyszínről rögtön kórházba is szállították. Itt a vizsgálatok kimutatták, hogy eltölt a bal térdkalácsa, és a bal ugrócsontja (boka)  - nem véletlen, a bal oldalára esett -, valamint szerzett egy mély sebet a sípcsontján is.


A Movistar sajtóközleménye szerint a versenyzőt még éjszaka folyamán megműtötték, egy kis ideig még Németországban marad, aztán hazatér Spanyolországba. Hogy a felépülés mennyi időt vesz igénybe, még bizonytalan, de annyi valószínűsíthető, Valverde számára véget ért a kerékpáros szezon.

Nagy veszteség ez a kerékpársportnak, hiszen a 37 éves kerekes élete egyik legerősebb tavasz iszezonját tudhatja maga mögött: megnyerte a Vuelta Murciát, a Vuelta Andaluciát, a Katalán Körversenyt, a Baszk Körversenyt, a Fléche Wallonne-t és a Liege-Bastogne-Liege-t is.

(információk és fotó: twitter.com/Movistar_Team)

Post Top Ad