Elég érdekes pletyka kezdett terjedni a hét közepén.


Az átigazolási szezon augusztus 1-én kezdődik, így addig minden csak spekuláció, például az is, hogy Mikel Landa leszerződött a Movistarhoz, de az nem, hogy el akar menni a Sky-ból, méghozzá olyan csapathoz, ahol egyértelműen ő lehet az első számú ember. Alejandro Valverde  abbahagyja az év végén, és logikusnak hangzana, hogy az ő megüresedett helyét töltenék be a fiatal spanyol bringással.

Még szerdán kapott szárnyra a hír, hogy Nairo Quintana is távozni készül a Movistartól, méghozzá egyenesen a Sky-hoz. Quintanának élő szerződése van 2018-ra is még jelenlegi csapatánál, és Eusebio Unzué is csapatfőnök is úgy nyilatkozott, a kolumbiai ki fogja tölteni a szerződési idejét. A Sky  vezetője, Dave Brailsford is inkább csak nevetett a feltételezésen. Igaz, azt is hozzátette, hogy nyitottak az ajánlatra, várják a kerékpárost és az ügynökét. De jelenleg még minden csak spekuláció, mondta a brit szakvezető.  

 (forrás)
Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: