Inkább Aru, mint Porte? - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2017. július 7., péntek

Inkább Aru, mint Porte?

Úgy várja a nemzetközi bringás közvélemény Chris Froome (Sky) reménybeli legyőzőjét, akár a Messiást.  De vajon ki tűnik jelenleg erre a szerepre a legrátermettebbnek? 


Kép forrása: letour.fr

Az eddigi szezonbeli teljesítménye alapján a Tour de France előtt Richi Porte (BMC) tűnt Froome legnagyobb kihívójának, sőt, mondhatnánk, az idei francia körverseny legnagyobb esélyesének. Hat szakaszon vagyunk még csak túl, ebből az összetett menőket érintően egy kisebb és egy nagyobb erőpróbán, no meg az egyéni időfutamon, Porte esélyei nem sokat csökkentek, legfeljebb egy halványat, annyit, amennyivel a vártnál egy leheletnyivel rosszabbul teljesített a legelső szakaszon.

A címben feltett kérdést másfelől érdemes inkább megközelíteni, onnan, hogy a La Planche des Belles Filles emelkedőjén aratott győzelme után Fabio Arut (Astana) az előzetes elgondolásokhoz képest egy (vagy két) fokkal érdemesebb komolyan venni. Bár én a verseny eleji esélylatolgatóban eleve a harmadik legkomolyabban veendő versenyzőnek tekintettem Porte és Froome mögött.  A Sky mindenképpen komolyabban fogja venni, ha a britek tudják kontrollálni a mezőnyt, mellettük Arunak már jóval nehezebb lesz legközelebb - ha egyáltalán lesz még lehetősége rá - csak úgy 20 mp-re előremennie, és aztán még szakaszt is nyernie.

Ha nem is annyira meggyőző erejű  volt a teljesítménye, mint Porte-nak, de Fabio Aru számára is jól indult a szezon. Omanban 3., az Abu Dhabi Touron pedig 8. lett összetettben, aztán jött egy sérülés, és kénytelen volt kihagyni a Giro d'Italiát. Visszatérte után azonban, 5. lett a Critérium du Dauphiné-en, majd megnyerte az olasz nemzeti bajnokság mezőnyversenyét.

És most itt van a Tour de France-on, és azt a La Planche de Belle Filles-t nyerte meg, amely a babonások számára mindenképp jó ómenként szolgál: eddig kétszer volt a Tour de France programjában, először 2012-ben, akkor Chris Froome haladt át elsőnek a célvonalon (ez volt az az év, amikor Bradley Wiggins első számú segítőjeként vett részt a versenyen, de mint ismeretes a kínos sztori, a végül összetettben 2. helyen végzett Froome jóval erősebb volt főnökénél), majd 2014-ben Vincenzo Nibali diadalmaskodott itt, igen, épp abban az évben, amikor aztán meg is nyerte a versenyt.

Giuseppe Martinelli csapatmenedzser szerint Aru élete legjobb formájában van. Érdemes bízni az olasz szakvezető szavaiban, aki Marco Pantanit és Vincenzo Nibalit is Tour de France győzelemhez segítette, hiszen a szolid, visszahúzódó szardíniai srácot tartja a legfontosabb tanítványának, a legnagyobb tehetségnek, akivel volt (és van) lehetősége együtt dolgozni. A menedzser a szakasz után beszélt arról is, hogy az Astanának akkor lesz könnyebb megkísérelni kontrollálni a történéseket, ha a Sky ténylegesen kizárólagosan Froome-ra koncentrál majd. Ha előáll egy olyan helyzet, hogy nem feltétlenül a címvédő köré épül csak a stratégia, hanem lehetőségként kezelik Geraint Thomast vagy Mikel Landát is, akkor sokkal bonyolultabb lesz átvenni a brit csapattól az irányítást.

Aru egyébként nem csak fizikailag de mentálisan is jó formában van, ezt mutatja az is, hogy jól viselte a sérüléssel járó kihagyást, és hogy teljesen át kellett komponálni a szezoncéljait. Bizonyos értelemben Aru már most egy lapon említhető Chris Froommal, Alberto Contadorral (Trek Segafredo), Nairo Quintanával és a korán távozni kényszerülő Alejandro Valverdével (mindkettő Movistar): nyert már Grand Tourt (Vuelta a Espana, 2015).

Hátrányt az útvonal jellege jelenthet számára, a sok sík szakasz, és a csupán három hegyi befutó, azaz, hogy kevés a lehetősége "ragyogni" a hegyeken. Martinelli szerint a vasárnapi 9. szakasz után lehet majd igazán látni, hogy ki számít ezen a Tour de France-on esélyesnek. Ez pedig megint csak egy jó ómen, hiszen a vasárnapi programban is szereplő Mont du Chat volt az az emelkedő, melyen a júniusi Critérium du Dauphiné-en Aru támadott, valamint Jacob Fuglsangot a szakasz-, ezzel pedig az összetett győzelemhez segítette.

Aru szerint a legfontosabb feladat most nyugodtnak maradni és nem elveszíteni a fejét. Bár tudja, hogy ez egy hülye klisé, de nem mondhat mást ő sem, minthogy napról napra versenyez, napról napra tekint csak előre.

8. szakasz részletes ismertetése
9. szakasz részletes ismertetése

A két hétvégi hegyi szakaszról, a 8. és 9. etapról is lesz élő szöveges közvetítés

Az ezzel kapcsolatos legfrissebb infókért és sok-sok minden másért kövesd a TOURázzunk együtt Facebook oldalát!

(A cikk a Velo News azonos témájú információi - forrás itt és itt alapján készült)      
   

Post Top Ad