ÉLŐ (SZÖVEGES) KÖZVETÍTÉS: Tour de France 2017 -13. szakasz - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2017. július 14., péntek

ÉLŐ (SZÖVEGES) KÖZVETÍTÉS: Tour de France 2017 -13. szakasz



17.26
Martin és Yates be fognak érni a többiek előtt. 
Meg is történt. 
A többiekkel nem történt semmi extra, Arun marad a sárga. 

17.25
Francia szakaszgyőzelem a nemzeti ünnepen. 12 éve történt ilyen utoljára.

17.23
Hát nem így gondoltam (nem ebben a társaságban célba érve), mikor reggel őt tettem meg legfőbb esélyesként, hogy Warren Barguil így nyeri majd a szakaszt. 


17.22
Utolsó kilométer a négyeknek. 

17.21
Mivel 4. csoportnak van jelölve a sárga trikó, Martin és Yates is eléggé jól tartja magát. 
Yates csatlakozott Martinhoz.

17.21
Aruék most jöttek át a négy kilométeres kapu alatt. 


17.20
Martin továbbra is tartja magát, Yates is el tudott lépni. Ott most kezd szétszakadozni a csoport. 
Az élen rendben van minden, 2,6 kilométerük van, 2.03-ra állnak (tekernek).

17:20
Froome megint lendületesebben elöl. 


17.18
Öt kilométeres kapu, Barguilék előnye 2:10

17.16
Dan Martin megint nem nyugszik, ahogy látható. Yepp. És páran leszakadhattak még ebből a nyolcasból, most mintha 4-5 fő lenne csak. 
Megcáfolódtam. Heten vannak, mint a gonoszok.

Martin kicsit előbbre.  

17.15
Nem, ez eddig tartott. Mármint Uran részéről. 
Még 7 kilométer. Contadorék elöl 1:56-ra. 

17.14
Uran ellépett Aruéktól. Már láthatóan, egész csinos kis előnyre tett szert hamar. 

17.13
10 kilométeren belül Contadorék. 
1.58 a különbség. 

17.12
A szakasz utolsó kilométerei:




17.11
12 és fél kilométer, Barguil, Contador, Landa és Quintana továbbra is elöl, most 1:55-re jönnek Aruék. 

17.09
A sárga trikós csoportjában most Martin aktivizálja magát, meg aztán Yates. 

17.07
Tehát elöl négyen, - 2 perc körüli a különbség)  utána kb nyolcan, de Bennett már egy ideje leszakadt onnan, egy perc hátrányt már összeszedett ettől a csoporttól. 

17.06
Összeért az a csoport, mármint Uranék visszajöttek Aruékra. 
16. kilométer a szakaszból. 1.53.

17:04
Kevesebb, mint 20 kilométer a szakaszból. Élen tekerő négyes (Barguil, Contador,  Landa és Quintana) 1:51-re tartja magát. 

17.03
Froome, Martin és Aru mintha elszakadóban lennének a többiektől. Pontosan ez történik. Elmentek. 

17:02
Újabb 10 pöttyöccske Barguilnek. 
Volt ám közben egy Bardet támadási kísérlet is.

16.59
Azért tűnik durvának a csökkenés, mert ők már lefelé, Aruék meg még fel. De most már megint 1:46 
23 kilométer a versenyből. 

16.57
Froome támad, Aru lereagálja. 
Kwiatkowski meg már megtette kötelességét, és mehet, vagyis leszakadhat. 
1:37 ám már csak! 
Négyen elöl, Quintanáék felértek Contadorékra. 

16.55
2:15 a különbség, és a főcsoportban megindul a Sky. Legalább is Kwiatkowskit most érték utol a nyolcak, és azon nyomban élre állt, hogy Froome-ot vigye. 
Contadorék előnye nagyon érezhetően csökken. Most 1:52. 

16.52
Esőre áll? Valahogy elkomorult a hangulat.
Barguil és Quintana közben egész közel jött megint Contadorékhoz.
Most 2:25 a különbség és a tény felértek Barguilék, azt sejteti, hogy fáradnak a fiúk elöl. 

16.49
1,6 kilométer még a tetőig, és tényleg nincsenek nézők. 
2:33 a különbség. 
Igen, még mindig 8 versenyző a sárga trikós csoportjában.  

16.48
Mindenki megvan (Quintana is top10-ben van)

Szóval így nézett ki az összetett top10 a szakasz előtt:
1 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 52:51:49
2 Chris Froome (GBr) Team Sky 0:00:06
3 Romain Bardet (Fra) Ag2r La Mondiale 0:00:25
4 Rigoberto Uran (Col) Cannondale - Drapac Pro Cycling Team 0:00:35
5 Daniel Martin (Irl) Quick Step Floors 0:01:41
6 Simon Yates (GBr) Orica - Scott 0:02:13
7 Mikel Landa Meana (Esp) Team Sky 0:02:55
8 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:04:01
9 George Bennett (NZl) Team LottoNL - Jumbo 0:04:04
10 Louis Meintjes (RSA) UAE Team Emirates 0:04:51


16.44
Kwiatkowski visszaesett. 
A főmezőny is nyúlik. Dan Martin (Quick Step Floor) jött közben előre.Mögötte Bennett, Yates, Bardet, Aru... (és ott van Froome, Uran és Meintjes is a végén ennek a csoportnak.) 
Tehát mindenki, aki számít. ki nincs itt a top10-ből Landán kívül? (Mert ő elöl van)

16.43
30 kilométer a célig, 3 a hegytetőig, a különbség 2:48. 

16.37
Ahogyan az várható volt, Fuglsang feladta a versenyt. 

16.36.
Tony Gallopin (Lotto-Soudal) tett egy kanyart a főcsoport előtt, aztán beérték.

16.35
Még 6 kilométer a hegytetőig. 

16.33
Mozgolódás a főcsoportban? 

16.32
2:26 - nőtt a különbség, pedig ők már egyértelműen felfelé mennek. 


16:30
És akkor majd azt is megnézhetjük, mennyire volt hiteles azt infó (egy helyen olvastam csak), hogy a hegy utolsó három kilométerén nem állhatnak nézők az út mentén, mert ott igencsak keskeny az út, az autó is nagyon neccesen fognak majd elférni. 
Most még itt okés, rendes, két sávos út. 

16.28
Tartják még magukat ketten, nagyon is tartják magukat, most jön a Peguere és 2:23 a különbség. 8 kilométer a hegy. 

16.24
Már kevesebb, mint 40 kilométer van hátra a szakaszból, a Landa-Contador duó 2:13 időelőnnyel a sárga trikós (és többi favorit) csoportjához képest. 
Quintana, Barguil és Kwiatkowski pedig ott jönnek már látótávolságban. 
Két Sky-bringás lesz elöl?  
Ezt lehet, hogy benézték az Astanánál? Megkavarta őket, hogy épp Landa szökött el? 
OK, ő akkor és ott lelépett, de Kwiatkowskit már nem szabadott volna engedni. Ez kíméletlen lesz a hegytetőn. 



16.20
Így jöttek a pöttyök az Agnesen: 
1 Contador (TFS) 10 
2 Landa (SKY) 8
3 Barguil (SUN) 6
4 Quintana (MOV) 4
5 Kwiatkowski (SKY) 2
6 Vuillermoz (ALM) 1

A hegyi pontok állása: 

1 Barguil (SUN) 84 
2 De Gendt (LTS) 32
3 Roglic (TLJ) 30
4 Vuillermoz (ALM) 28
5 Landa (SKY) 25
6 Froome (SKY) 24

Mivel olyan sok hegyi szakasz nagy, sok pontos hegyekkel nem lesz, Barguil lassan már csak arra kell, hogy koncentráljon, hogy Párizsig elérjen. 

16.18
2:16-2:18 között mozog a különbség. Quintanék 20-ra jönnek.(Mármint Landáékhoz képest. ) 
   

16.16
Na most azért csökkenni látszik, 2:22. 
Bardet és Froome? 
Á, nem, annyira nem mennek elöl. Uran is és Aru is ott megy mögöttük. 
Contadorék előnye viszont már csak 2:17. 

16.15
Az időkülönbség stabilan 2:30 körüli. Még 10 kilométernyi ejtőzés hátravan az utolsó hegy előtt.  

16.12
Sanszos egyébként,  hogy Quiontanáék fel- pontosabban le fognak érni Landáékhoz. 
Közben a főcsoport is túl a csúcson. 
A szakaszprofilt nézve egy hosszabb, és lágyabb ívű lejtő ez, és nagyjából 38-35 kilométerrel a cél előtt érnek le a völgybe. 



16.11
Landa ellép? 

16.09
Contador megy át először a Col d'Agnesen. 
Hát most lehet, hogy Landán lesz a virtuális sárga, ők már lefelé mennek, Aruák meg még felfelé. 
2:32 most

16.07
Valószínűleg már 20 embernél is kevesebben a főmezőnyben (sárga trikós csoportjában). Vuillermoz pedig leszakad Quintanáéktól. 
No, ki viszi el a hegyet?  

16.05
2 perc feletti az előny, 1, 7 km még tetőig. Landa 2:55-re volt a szakasz elején Aruhoz képest, de azért annyira nem fognak tudni elmenni, hogy virtuálisan rákerüljön a sárga. 

16:00
Quintanáék kb fél percre Contadoréktól. 
Nos még egyszer, röviden: az első hegy előtt voltak szökevénycsoportok, kísérletek, legtovább a BMC-s Alessandro De Marchi bírta, ő el is vitte a hegyet. Nagyjából 1 kilométer volt még hátra a főmezőnynek a hegytetőig, amikor Warren Barguil, mivel rajta a pöttyös és szeretné, hogy ez továbbra is így legyen, nekiindult a második helyért (8 pont),  csatlakozott hozzá Alberto Contador, majd Mikel Landa is, utóbbi kettő tehát azóta tartja magát, közben Quintana és Betancur is elindult a maga útján, hozzájuk viszont becsatlakozott két előre tolt bástya, Alexis Vuillermoz és Michal Kwiatkowski. 
Betancur és De Marchi visszacsúsztak. 
  

15.58
Másfél perc.
Már kevesebb, mint 4 kilométer a hegytetőig. 

15.55
A főmezőny jelenleg olyan kb 25 főt jelent. Max 30. (Á, lehet, hogy még 2 tucat sincs.) 

15.54
Bauke Mollema (Contador csapattársa), aki tavaly nagyon jó kis Tourt ment, is elkezdett leszakadni. Fuglsang magányos harcáról most egy ideje nincs sok infó. 

15.53
Contador és Landa 1:16 előnnyel. 
Még 60 kilométer a szakaszból. 
5 és fél kilométer a hegytető. 

15.51
Elöl
Landa (SKY)
Contador (TFS)

Utánuk:
Kwiatkowski (SKY)
Vuillermoz (ALM)
Quintana (MOV)
Barguil (SUN)

Betancur és De Marchi visszacsúsztak a mezőnybe. 

15.48
A Quintana féle csoportban Vuillermoz (Ag2r) és Kwiatkoswki (Sky) is ott van - hát ők így egyértelműen előre tolt bástyák. (Igazából Landa is.) 
Contadoréknak egy már 52 mp az előnyük. 
Ja, a hegy, amit most másznak: 



15.44
Jön ám közben Quintana és Betancour is, Barguilt és De Marchit utol is érik, elöl már csak Contador és Landa. Contador tényleg komolyan gondolta, hogy szakaszra megy. 
De ez mekkora már! 
Hát hiszen az elmúlt 10 évben, ha valakit, akkor őt tuti nem engedett el a mezőny, az aktuális rivális és csapata, most, hogy kívül van a radaron, most mehet. Fura ebben a szerepben, de hajrá Berci, ez érdekes szakasz lehet.  

15.43.
23 mp-re a főmezőnytől. Fuglsangon kívül nem nagyon látni nagy nevet leszakadva, ő viszont nagyon. 


15.39
Na ebből a Landa-ügyből vajon mi sül ki.  
Fel is zárkóztak De Marchihoz.  

15:38
Hegyi pontok az első emelkedőn:
1 De Marchi (BMC) 10 
2 Barguil (SUN) 8
3 Contador (TFS) 6
4 Landa (SKY) 4
5 Sicard (DEN) 2
6 Betancur (MOV) 1

15.35
Igen, Barguillal együtt Contador és Mikel Landa (Sky) tartott a hegytetőn. 

15.33
Már csak egyedül De Marchi az élen, mezőny 45 mp-re.  A pöttyös trikós Warren Barguil (Sunweb) fél kilométerrel a hegy csúcsa előtt megindul, kellenek neki a pontok. Mögötte mintha Alberto Contador (Trek-Segafredo) is előbbre jött volna. 

15.29
De van változás! A nagy csoportot befogta a mezőny, elöl pedig De Marchi egyedül, Gilbert és Chavanel utána.

15.25
Nagyon valószínű, hogy előbb-utóbb beszáll a csapatkocsiba.
Közben az élen a helyzet: a főmezőny fél percre az első csoporttól. Illetve a kétfős  csoport, meg a nagyobb csoport fuzionált.  

15.21
Fuglsang leszakadóban. 

15.18
Vannak szökevényeink. legelöl megy Chavanel, Gilbert és De Marchi. Aztán jön Poljanski és Burghart. A harmadik adag pedig: Mollema, Wyss, Ulissi, Lammertink, Calmejane, Arashiro és Pasqualjon.
Főmezőny 1 percre Gilbertéktől. 

15.15
Artur Vichot (FDJ) feladta a versenyt, a francia csapat már csak  4 fővel képviselteti magát.

15:12
Életképek a mezőnyből: Jacob Fuglsang (Astana) a semleges rajt alatt, ahogyan éppen óvja a bekötözött karját, és nem fogja vele a kormányt.


15.12
Napsütéses időnk van, ez azért majd számítani fog.

15.05
Szépjónapot! Rövid, de velős szakaszunk lesz ma. 101 kilométeren belül három  1 kategóriás emelkedővel.




Addig néhány rövidhír, tőmondatokban:

  • mégsem kap 20 mp-es büntetést Uran és Bennett
  • az utolsó emelkedőn (a képen ez látható) nem mehetnek felé a nézők a hegy legtetejére, ott, ahol igencsak szűk már az út, így próbálnak megelőzni egy a tavalyi Mont Ventoux-s esethez hasonló káoszt (épp egy éve volt)
  • Richie Porte azt a költői kérdést tette fel a Tour szervezőinek, hogy vajon saját gyermekeiket is örömmel küldenék le egy olyan lejtőn, mint a Mont du Chat
  • Alberto Contador szakaszgyőzelemre hajt - miután összetett esélyei jócskán elszálltak 

Post Top Ad