Mark Cavendish Eddy Merckx nyomában - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2017. június 28., szerda

Mark Cavendish Eddy Merckx nyomában

A dugattyúlábú brit nem hagyhatta ki a Tour de France-t, noha nincs igazán formában.
Tavaly négyet nyert. 


Mark Cavendish (Dimension Data) az Eppstein-Barr vírus (mirigyláz) miatt kénytelen volt kihagyni a tavaszi szezon nagy részét. Csupán június közepén, a Szlovén Körversenyen állt újra rajthoz, s bár messze van topformájától, saját elmondása szerint egyszerűen túl nagy kihagyott falat lett volna a Tour de France. A sprinter a hét elején kiadott sajtóközleményben hangsúlyozza, hogy idei teljesítménye alapján nem feltétlenül érdemelte volna meg a helyet a csapatban, éppen ezért fontos számára, hogy mindent beleadjon, saját magáért, a csapatért és a Tourért is, azzal ,hogy megkísérel sporttörténelmet írni.

Mark Cavendish eddigi karrierje során 30 szakaszgyőzelmet gyűjtött össze a Tour de France-on, ezzel második helyen áll az örökranglistán,  csak a 34 győzelemmel rendelkező Eddy Meckx előzi meg.

(forrás)

Kapcsolódó:
Tour de France 2017 - az útvonal
Tour de France 2017 - rajtlista 

  

Post Top Ad