Giro 2017: unta magát a mezőny a 7. szakaszon - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2017. május 13., szombat

Giro 2017: unta magát a mezőny a 7. szakaszon

"Megálltunk kicsit kávézni és sütizni."
Kép forrása: Tim de Waele/TDWsport.com / velonews.com


Évek óta komoly szakmai vita tárgya a háromhetes körversenyeken a 200 kilométer feletti, de alapvetően eseménytelen szakaszok értelmetlensége. Míg egy egynapos klasszikus verseny, például a Milánó-Sanremo esetében épp az szolgáltatja az izgalmat, hogy 300 kilométer megtétele után egyetlen egy pillanat, egy ügyes taktikai húzás dönt a végső győztes személyéről, addig a többszakaszos versenyeken csak egy eseménytelen epizód, amin legtöbben mihamarabb túl akar esni, ugyanakkor közben meg semmi rizikósba belemenni.

Emlékezetes a tavalyi Tour de France 3. szakaszáról a kamerába ásítozó Tom Dumoulin fotója, vagy az időkülönbségeket jelző táblás ("togói") ember, aki a táblára írta ki, hogy siessenek a bringások, mert még el kell mennie a gyerekekért is.

Az idei Giro d'Italia 7. szakaszán hasonló volt a helyzet, egy 224 kilométeres szakaszt kellett teljesíteni, ami minden előzetes számítás szerint mezőnybefutóval kellett, hogy záruljon. A sprinterek csapatainak persze nem volt mindegy megfogják-e a szökevényeket vagy sem, de sokaknak tényleg egy problémamentesen letudni vágyott munkanap volt a pénteki.

Laurents Ten Dam (Team Sunweb) például azzal viccelődött a verseny után, hogy kicsit kávézgattak sütizgettek, egy kedélyesen csevegős délutánjuk volt.

"Jól szórakoztunk bringázás közben. Dumáltam a legjobb barátaimmal. Úgy hiszem, ez része ennek a sportágnak. Olaszország nagyon nagy, és valahogy el kell jutnunk A-ból B-be."
 Pieter Serry (Quick Step Floors), aki pénteken utolsóként gurult át a célvonalon,  arról számolt be, hogy rengeteg viccet hallott a verseny alatt az adóvevőn, és akadtak olyanok, akik zenét kértek a rádiókapcsolaton keresztül.

Persze akadnak nem kevesen, akik azzal érvelnek, hogy szükség van az ilyen stresszmentes szakaszokra is, főleg az első néhány igencsak hektikus nap után. Az összetettben élen álló Bob Jungels (Quick Step Floors) szerint bár lehet, hogy a kívülállóknak, a nézőknek ez egy baromira unalmas szakasz volt, ő kifejezetten jól érezte magát, végre semmi stresszhelyzet, se szél (oldalszél) nem volt.

(a cikk a  velonews.com információi alapján készült)

 Kapcsolódó:
7. szakasz eredmények
Összetett állása a 7. szakasz után
     

Post Top Ad