Előzetes/ esélylatolgató: Strade Bianche 2017 - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2017. március 4., szombat

Előzetes/ esélylatolgató: Strade Bianche 2017

Mi várható a "legdélibb északi klasszikuson"? 



11. kiadásához érkezett a legfiatalabb, de egyben az egyik legnépszerűbb tavaszi egynapos, a Strade Bianche. Idén először szerepel a World Tour versenyek listáján, ám hogy mennyire komoly presztízst tudott már korábban is szerezni, mutatja az is, hogy mind a 18 World Tour csapat képviselteti magát az eseményen.

Ez a verseny sem hagyományos útfelületen zajlik, már elnevezésében is ("fehér utak")  utal arra, hogy időnként a toszkán szőlőültetvények közti fehér kavicsos terepen kell a résztvevőknek tekerniük. Az egynapos klasszikusok között kifejezetten rövidnek számító útvonalból (azaz 175 kilométerből) összesen 61,9 kilométer kavicsos rész. Ez 11 szektort jelent, kettővel (kilométerben mérve 9,1 km-rel) többet, mint amennyin tavaly kellett a versenyzőknek átjutniuk.

Mint ahogyan a verseny profiljából is látszik, az út igencsak dimbes-dombos, a meredekség nem egyszer 15% feletti, s a sienai városi utolsó kilométerek is felfelé vezetnek.



    A tavalyi verseny Fabian Cancellara győzelmét hozta, így nézett ki az utolsó néhány kilométer:



Spartacus idén már nem lesz a mezőnyben, hiszen tavaly szezon végén visszavonult, az egy évvel ezelőtti események további szereplői (Gianluca Brambilla, Zdenek Stybar, mindkettő Quick Step Floors, illetve Peter Sagan/Bora-Hansgrohe) viszont igen.

Az elmúlt hétvégi két egynapos, az Omloop Het Nieuwsblad és a Kuurne-Brüsszel-Kuurne alapján legnagyobb esély arra van, hogy a verseny  Peter Sagan és Greg van Avermaet (BMC) párharcáról fog szólni,

Három korábbi győztes is ott lesz a mezőnyben: Zdenek Stybar, Michal Kwiatkowski (Sky) és Moreno Moser (Astana), őket szintén érdemes az esélyesek között felsorolni.

Ezenkívül érdemes még odafigyelni, mire megy ma Tim Wellens  és Tiesj Benoot (mindkettő Lotto Soudal), akik jól kezdték az évet,  Benoot pedig a múlt hétvégén is megmutatta magát. De ott lesz még Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida), Tom Dumoulin (Team Sunweb) vagy éppenséggel Fabio Felline (Trek-Segafredo) is


Kapcsolódó:
Teljes rajtlista
Útvonal
Élő közvetítés (írott szöveges kommentár)

Versenynaptár 2017 március

Post Top Ad