Végleges a döntés: Rodriguez visszavonul - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2016. december 11., vasárnap

Végleges a döntés: Rodriguez visszavonul

A Bahrain-Merida szakmai háttérstábjának tagja lesz. 



A profi sportolók számára legnehezebb döntést úgy tűnik, hogy az átlagosnál is nehezebb volt  Joaquim Rodrigueznek meghoznia. Még az idei Tour de France során jelentette be, hogy az olimpia után visszavonul, de később mégis részt vett még versenyeken a Katusha színeiben.

Nem sokkal később felröppent a hír, hogy esetleg a Bahrain-Meridához igazol, és még legalább egy évet versenyezni fog.

A szerződés tényleg megköttetett, Rodriguez 2019-ig áll majd a csapat szolgálatában. Viszont nem versenyzőként, hanem a szakmai stáb tagjaként. Ez időközben változott meg, a bringás saját elmondása szerint még neki akart kezdeni a felkészülésnek, de érzékelte, hogy sem fizikailag sem mentálisan nincs már 100%-on ahhoz, hogy egy új szezonba belekezdjen.

Helyette egyfajta mentor pozíciót kap a csapatnál, hiszen a Bahrain-Merida is szeretne majd fiatal tehetségekkel is foglalkozni. Rodriguez ezenkívül a Merida kerékpárok és Bahrein "követe" is lesz.

(forrás)   

Post Top Ad