Kisebb lesz a mezőny a legfontosabb versenyeken - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2016. november 26., szombat

Kisebb lesz a mezőny a legfontosabb versenyeken

AZ ASO az RCS Sport és a Flanders Classic versenyszervező cégek fontos megállapodást kötöttek. 



Jövőre kilenc helyett nyolcfős csapatok versenyeznek majd a három nagy háromhetesen. A  három versenyszervező cég további eseményein pedig nyolcról hétfősre csökken majd a létszám.

Az ASO péntek délutáni nyilatkozata szerint erre a változtatásra két okból kerül sor. Egyrészt mivel az európai országutakon a biztonságos közlekedés érdekében egyre több a forgalomlassító eszköz, ezért egyre veszélyesebb nagy mezőnyt versenyeztetni. Másrészt ezzel szeretnék elérni, hogy ne lehessen annyira nagyon domináns egyetlen csapat se ezeken a versenyeken, mint amilyen erőfölényre szert tudott tenni a Sky is az elmúlt néhány Tour de France-on.

A mezőny létszámának esetleges csökkentése, mint a biztonság növelésének lehetséges eszköze régóta téma az országúti kerékpáros világban. Például Jim Ochowicz, a BMC főnöke is gyakran szóba hozta. Ugyanakkor, mint ahogyan Jonathan Vaughters, a Cannondale-Drapac vezetője is jelezte twitteren, nem szerencsés, hogy ez a döntés két hónappal a szezon rajtja előtt  született. A csapatok úgy szerződtettek új versenyzőket, és úgy kezdték el a felkészülést, hogy a korábbi 9 fős rendszerrel számoltak.

(cikk forrása)  

Post Top Ad