Jövőre minden úgy lesz, mint régen.

Alejandro Valverde (Movistar) idén mindhárom Grand Tour versenyen rajthoz állt, ebből a Giro d'Italián - melyen most, 36 évesen indult először - harmadik helyen végzett, míg a másik két háromhetesen inkább Nairo Quintana segítése volt a cél.

A spanyol versenyző jövőre inkább visszatér a megszokott ritmushoz: a tavasz  az egynaposoké, aztán jöhet a Tour de France és a Vuelta a Espana. Valverde szeretne minél több egynapost nyerni, olyanokat is, amelyeken még nem aratott soha diadalt, ilyen például az Amstel Gold Race és a Giro di Lombardia.

Idén már felmerült annak a lehetősége is, hogy Valverde rajthoz áll a Ronde van Vlaanderenen is, szintén először pályafutása során, ám végül ki kellett hagynia a megmérettetést. A pénteki szezonzáró sajtótájékoztatón a bringás úgy fogalmazott, valamikor, mielőtt még abbahagyja a versenyzést, egyszer részt szeretne venni ezen a versenyen is, de ez nem biztos, hogy jövőre fog megtörténni. Ideje van még, jelen tervek szerint 2019-ig versenyezni szeretne, eddig hosszabbított ugyanis a Movistarral.  

Szó esett ugyanakkor a  jövő évi bergeni világbajnokságról is, amelynek útvonalán lesz egy rövid, de meredek emelkedő is, pont az  a fajta, amelyiknek Alejandro Valverde az egyik specialistája a jelenlegi mezőnyben.  

(cikk forrása
kép forrása)

  
Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: