Vuelta a Espana 2016: míg a nagy hegyek nem jönnek - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2016. augusztus 19., péntek

Vuelta a Espana 2016: míg a nagy hegyek nem jönnek

Playa de la Catedrales (5. szakasz)
Szakaszmustra 1-7.  
Tulajdonképpen érthető, hogy egy háromhetes verseny rendre onnantól kezd az érdeklődés középpontjába kerülni, hogy kezdetét veszi a komoly hegyi szakaszok sora.  Pedig ahhoz, hogy egy összetett győzelemre esélyes odategye, egyáltalán oda tehesse magát egy kiemelt kategóriás hegyi befutón, bizony túl kell élnie az első kb 6-7 szakaszt is.

Az idei Vuelta a Espana is csapat időfutammal indul, immáron hagyományosan pár órával később, mint a megszokott délutáni versenyek/szakaszok. Elvileg nem különösebben problémás szakasz, bár a csapat időfutamon fennáll annak a veszélye, hogy ha egyvalaki mégis bukik, akkor rántja magával a (legalább) fél csapatot.

Mint már korábban is volt róla szó, az idei kiírás nagy-nagyon nem kedvez a klasszikus sprintereknek, így azok a versenyzők, akik szinte csak mezőnyhajrákban lennének érdekeltek, inkább más versenyeken vesznek részt az elkövetkező hetekben, nem utolsó sorban azért, hogy a számukra kedvező útvonalú világbajnokságra felkészülhessenek.

Az első hét nap szakaszai közül leginkább a 2. szakasz során lehet mégis mezőnybefutó, lényegesen kisebb mértékben az 5. és a 7. szakaszon. Ez utóbbi kettőhöz hozzávéve még a 6. szakaszt: ezeken a napokon is inkább szökevénygyőzelmek várhatók. Itt lesz a mezőnyben többek között Philippe Gilbert (BMC9, Zdenek Stybar, Niki Terpstra, Gianluca Brambilla (Etixx-Quick Step),  Michał Kwiatkowski (Sky), Moreno Moser (Cannondale-Drapac) is, rájuk bármikor lehet tenni a "zizit", még akkor is, ha Stybar és Brambilla kivételével a többieknek nem igazán mondható eredményesnek az idei szezonja. (Na de majd talán épp ezért épp most!)

Az is szócska azért fontos az előbbi mondatban, mivel a 3 és 4. szakaszon viszont több mint valószínű ennek az eshetősége.

10 hegyi befutó lesz idén a Vuelta a Espanán, ebből kettő már az első hét első felében. A 3. szakasz 3. kategóriás emelkedőjének falszerű mivolta könnyen a Fléche Wallonne befutójára emlékeztethet bennünket (felkészül: Alejandro Valverde/Movistar), a 4. szakasz 2. kategóriása pedig épp az a fajta szakaszfinálé, amikor az esélyesek közül az, akinek a leggyorsabb a helyzetfelismerő képessége, akár jó pár másodperc előnyre is szert tehet közvetlen riválisaival szemben. Láttunk már ilyet többször is, akár Alberto Contadortól (Tinkoff), akár Chris Froome-tól (Sky). 

4.szakasz
(nagyobb méretért kattints a képre) 



Emelkedők az első hét szakaszon
2. szakasz:
Alto de Frontefria (3. kategória) - 8,2 km - 3,2%

3. szakasz
Alto Lestaio (3. kategória) - 8,3 km hosszú  -  5,3% - os meredekség
Alto Das Paxareias (2. kategória) - 9,3 km hosszú - 5,4%-os meredekség
Dumbría/Ezaro kilátó (3. kategória)  - 1, 8 km hosszú - 13,8% -os meredekség

4. szakasz
Alto Da Serra Capela( 3 kategória) - 6,5 km, - 4,6%
Alto Monte Caxado (3. kategória) 7,3 km - 4,5%
Meta San Andrés de Teixido (2. kategória)  11,2 km -  4,8%

5.szakasz
Pto. de Marco de Álvare (3. kategória)  11,8 km - 3,6%

6. szakasz
Alto Alenza (2. kategória) 10,9km  -  5,1%

7. szakasz
 Pto de Allariz (3. kategória) 6,8 km - 4,4%
Alto de Fumaces (3. kategória) 11km - 4,3%
Alto de Padornelo (3. kategória) 7 km  - 3,2%


További részletek az egyes szakaszokról: 
1. szakasz: Balneario Laias - Castrelo de Miño/Ourense
2.szakasz: Ourense-Baiona
3. szakasz: Marín (Pontevedra) - Mirador Ézaro
4. szakasz:Betanzos - San André de Teixidó
5. szakasz: Viveiro - Lugo 6. szakasz: Monforte de Lemos - Luintra
7. szakasz: Maceda - Puebla de Sanabria



Az útvonal során látható (természeti és ember alkotta) látványosságokról, nevezetességekről a szakaszismertetőkön túl további infókat találhatsz majd a verseny során a blog Facebook-oldalán! 


Kapcsolódó:
Vuelta a Espana 2016  - teljes útvonal
Vuelta a Espana 2016 -rajtlista
Vuelta a Espana 2016 - a pontverseny(zöld trikó) számítása
Vuelta a Espana 2016: lesznek-e sprinterek a versenyen? 


Hozzászólnál?  Gyere a Facebookra!

Post Top Ad