Vuelta a Espana 2016 - galíciai főzőshow a csapatprezentáción - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2016. augusztus 14., vasárnap

Vuelta a Espana 2016 - galíciai főzőshow a csapatprezentáción

A hagyományokhoz híven a rajt előtti csütörtökön, 2016. augusztus 18-án este fél nyolckor kezdődik majd a minden bizonnyal látványos program az ourensei Arnoia Health Resort  wellnessközpontban.   
A 71. Vuelta a Espana (2016. augusztus 20-szeptember 11.) jelszava a földrajzi sokszínűség lesz, az első néhány szakasz pedig az észak-spanyolországi Galícia hévizekben, forrásokban gazdag vidékén zajlik majd. Ourense környéke nem csak Spanyolország legnagyobb, de egyben Európa egyik legjelentősebb termálvizes központja.

Nem véletlen tehát, hogy a csapatprezentáció és a rajt is egy-egy hotelhez kötődik. A csütörtöki show során helyi séfek fogják bemutatni majd a galíciai gasztronómia gyöngyszemeit, a szervezők azt ígérik, a nézők egy mind az öt érzékszervre ható műsornak lehetnem majd tanúi.

Galícia egyébként kedvelt rajtállomása a spanyol körversenynek,2013-ban is itt vette kezdetét a viadal.  2014-ben pedig az utolsó szakasz vezetett ide, egészen pontosan  Santiago de Compostelába.

Kapcsolódó:
Vuelta a Espana 2016  - teljes útvonal
Vuelta a Espana 2016 -rajtlista

Post Top Ad