Az FDJ szakmai vezetője a cyclingnews.com oldalon futó blogjában írt erről. 
Az UCI augusztus elején hozta nyilvánosságra a jövő évi World Tour kalendáriumot 10 új, immáron tehát összesen 37 versennyel. Bővült a köre az ausztráliai elit versenyeknek, és megvan az első két közel-keleti World Tour-szintű program is.

Marc Madiot, az FDJ  menedzsere  - korábban maga profi kerékpáros, többek között kétszeres  Párizs - Roubaix győztes -, megnyilvánulásai többségében a(z elit ligán belüli)  kis csapatok nézőpontját tükrözik. A cyclingnews.com oldalon futó blogjának legutóbbi bejegyzésében azonban arról ír, hogy az UCI jövő évi tervei nem csak az FDJ-szintű csapatok, de a Sky és a BMC számára is szinte teljesíthetetlenek.

A World Tour státuszt elért csapatok legfontosabb kötelessége ugyanis, hogy minden World Tour versenyen részt vegyenek. Két versennyel egy időben (vagy közel egy időben) még megoldható, láthatjuk ezt évről évre a Párizs-Nizza és a Tirreno Adriatico, vagy a tavaszi egynaposok és a Katalán Körverseny esetében.

Madiot azonban olyan példát hoz fel, amikor egy héten belül három World Tour verseny lesz az új naptár szerint, Európa három egymástól távol eső pontjain, mindez ráadásul rögtön a Tour de France után: Clasica San Sebastian, Lengyel Körverseny és Prudential RideLondon-Surrey Classic. Bár csapatonként 9 kerékpáros áll rajthoz ezeken a versenyeken, a szakvezetők nagyjából 13 fővel számolnak, amikor előzetesen terveznek, vagyis közel 40 fős kerettel kellene rendelkezni 30 helyett.  Madiot szerint ez a tempót nemhogy a kisebb csapatok, de a Sky és a BMC sem bírná.

A keretbővítés költségnövekedéssel járna, ugyanakkor ahhoz, hogy a csapatok szponzorokat találjanak, igencsak fontosak a helyi, regionális kapcsolatok. Ha teljesíti egy francia World Tour csapat a versenykötelezettségeit, már egyáltalán nem marad lehetőség részt venni az alacsonyabb besorolású, de egy-egy régió számára nagyon fontos eseményként számon tartott francia versenyeken. Marc Madiot úgy fogalmaz írásában, hogy ezeket  az eseményeket nem hajlandó kihagyni.

Ugyancsak említi, hogy a lausanne-i egyetemmel karöltve kutatásokat végeztek, milyen tényezők szükségesek, hogy csökkenjen a doppingolási hajlam a kerékpárosok körében. A vizsgálat eredményeképp megállapították: egy versenyzőnek maximum 80 versenynapot lenne szabad nyeregben töltenie. Értelemszerűen ezzel a World Tour versenynaptárral ez sem valósulna meg.

Persze nem a semmiből, teljesen derült égből villámcsapásként érkezett ez az új naptár az új versenyekkel, hanem tárgyalások sora előzte meg, például a Tour de France előtt is összeültek az érdekelt felek. Marc Madiot azt írja, hogy akkor még úgy volt, hogy minden Worl Tour versenyen legalább 12 World Tour csapatnak kell részt vennie - vagyis megengedett, hogy egyik vagy  másik versenyt egy elit csapat kihagyjon -, a tervek augusztus eleji nyilvánosságra hozatalakor viszont már arról beszéltek az UCI-nál, hogy az engedmény csak az új World Tour versenyekre vonatkozik, ott azonban elég, ha csak 10 World Tour csapat vesz részt versenyenként.  

Marc Madiot írásában egy ponton használja a "homályos politikai okok" kifejezést is, de nem fejti ki különösebben. Igaz, nem is szükséges, a sportágat figyelemmel kísérők számára sejthető, hogy nem a holland Omloop Het Nieuwsblad vagy a Strade Bianche World Tour státuszra emelésével van gondja. Még csak nem is Cadel Ewans alig pár éve alapított egynapos versenyével, hiszen, ha valaki veszi a fáradtságot, hogy elutazik a Tour Down Underre, nem olyan nagy probléma utána még egy hétig ott maradni.

A gondot inkább a két közel-keleti verseny (Katari Körverseny, Abu Dhabi Körverseny) és a Török Körverseny jelenti. Ezekben az esetekben lanyhuló érdeklődés jellemzi a mezőnyt (Törökország ráadásul az utóbbi egy hónapban még inkább problémás helynek tűnik), legjobb példa rá, hogy a rekordgyőztes Tom Boonen idén már nem vett részt a Katari Körversenyen, Dél-Európában edzett inkább. De a csapatok közül is többen inkább kihagyták a sivatagi kiruccanást, noha annak is megvannak a maga előnyei. 

Ugyanannak lehetünk tehát tanúi, mint a pár évvel ezelőtti két kínai verseny esetében: a verseny szervezői (akik nyilván azt ígérték a helyi szponzoroknak, hogy elhozzák a sztárokat) az UCI által kényszerítették ki, hogy egy október eleji versenyen ott legyen minden elit csapat egy versenyszempontból messzemenően nem ideális (pekingi szmog!) helyszínen.    

A legfrissebb hírek szerint a csapatok bojkottra készülnek, nem kívánnak részt venni a dohai világbajnokság csapat időfutamán (melyet nem országoknak, hanem profi csapatoknak szerveznek).

Kapcsolódó: 
UCI World Tour versenynaptár 2017
10 új verseny a World Tour sorozatban
Bojkottra készülnek az elit csapatok

   
Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: