Technikai doppingot használt volna Nibali? - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2016. július 24., vasárnap

Technikai doppingot használt volna Nibali?

Az Astana tiltakozik és perrel fenyegetőzik. 
Sasszemű emberek kifigyelték, hogy a Tour de France 19. szakaszán, mikor Chris Froome (Sky) kisodródott, majd utána vele együtt bukott Vincenzo Nibali (Astana) is, az olasz bringás kerékpárjának hátsó kereke csak nem akart lassulni, végig ugyanúgy pörgött.

Így:



Ebből aztán voltak, akik azt a következtetést vonták le, hogy Nibalinak bizony motor volt a biciklijébe rejtve.

Az Astana csapata hivatalos közleményben utasítja vissza a vádakat és kilátásba helyezték, hogy peres úton is hajlandóak érvényt szerezni igazuknak. Legfőbb érvük, hogy az UCI ellenőrei rendszeresen vizsgálták a Tour de France során a kerékpárokat, és nem találtak semmi  rendellenességet.

Köztudott azonban, hogy az UCI  versenyek előtt és után használt tabletes szkennere nem igazán hatékony, ellentétben a versenyek során, akár motorról vagy az út széléről bevethető hőkamerákkal. Az francia sportminisztérium, a Tour szervező Amaury Sport Organisation és az UCi közös megállapodása értelmében a francia körverseny alatt ilyen eszközzel felszerelt ellenőrök is pásztázzák szúrópróbaszerűen a mezőnyt. Hogy a 19. szakaszon is a mezőnyt kísérő motorosok közöttt voltak-e, és hogy rázoomoltak volna-e Nibali bringájára is, arról azonban nem szól a fáma.

(forrás)

Kapcsolódó:
Hőkamerás doppingellenőrök jártak a 7. szakaszon

 Hozzászólnál? Gyere a Facebookra!



Post Top Ad