A 2013-as Giro d'Italia győztes olasz bringás támadása a 6. szakaszon hamar kudarcba fúlt, ahelyett, hogy faragott volna a hátrányán, még plusz másodperceket szedett össze.
A 6. szakasz végén, amikor kezdetét vette a Roccaraso emelkedője, az Astana csapata diktálta a tempót, ebből az előnyös helyzetből indult meg Jacob Fuglsang, aki a hozzá csatlakozó Konstantin Siutsou-val  hamarosan olyan előnyre tett szert, hogy virtuálisan mindketten megelőzték az aktuális rózsaszín trikós Tom Dumoulint.

Öt kilométeren belül járt már az esélyesek csoportja, amikor Vincenzo Nibali is támadott, megpróbálta beérni csapattársát. A kísérlet azonban hamar kudarcba fúlt, mert Tom Dumoulin sikeresen visszatámadott, így a nap végére Nibali  - aki az 5 szakasz után 26 másodperccel állt a 6. helyen - további 21 másodpercet szedett össze az összetett elsőségét megtartó Dumoulinnel szemben.  Alejandro Valverdétől is kapott még 7 másodpercet, gyakorlatilag a Cápa jött ki legrosszabbul ebből a szakaszból a nagy esélyesek közül.

Mint ahogyan az a szakasz utáni nyilatkozatokból kiderült, Nibali a csapatkocsiból érkező információk alapján döntött úgy, hogy támad. Giuseppe Martinelli  csapatfőnök is elismerte, hogy rossz tanácsot adtak első számú versenyzőjüknek, a kocsiban ugyanis nem voltak tudatában annak, hogy milyen erős a szembeszél. Ugyanakkor a döntés joga mégiscsak Nibalié volt, Martinelliék annyit mondtak, hogy ha a versenyző úgy érzi, hogy képes rá, akkor menjen.

Az olasz pedig úgy gondolta, hogy megy.

A szakasz videó-összefoglalója:



Közismert, hogy Vincenzo Nibali a jelenlegi mezőny nagy drámakirálynője, a 2014-es Tour de France győzelme után a 2015-ös év meglehetősen hektikusra sikeredett számára. Idén jó rajtot vett, megnyerte az Ománi körversenyt, ám megint csak hisztizett egyet, amikor a Tirreno-Adriaticón a várható rossz időjárás miatt - ami aztán végül mégsem következett be - elmaradt a királyetap.  Akkor Nibali felvetette, hogyha ennyire könnyen maradnak el szakaszok az RCS Sport által szervezett versenyeken, nem biztos, hogy rajthoz áll a Girón.

Nos, persze, nyilván, rajthoz állt, és kétségtelen, hogy nagy rajta a nyomás, hiszen rajt előtt őt tartották az idei  Giro d'Italia legnagyobb esélyesének.

Martinelli szerint egyébként a verseny végkimenetelét tekintve messze nem lesz majd ez a szakasz annyira döntő jelentőségű, mint amennyire most annak tűnhet.

(a cikk részben a cyclingnews.com  azonos témájú cikkének információ alapján készült)

Kapcsolódó:
Eredmények
Összetett állása a 6. szakasz után
Így zajlott le a szakasz (szöveges élő közvetítés)
Giro d'Italia 2016 - az útvonal
Giro d'Italia 2016 - rajtlista


Hozzászólnál? Gyere a blog Facebook-oldalára!

   

Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: