A Movistar versenyzője májusban és júniusban odahaza, Kolumbiában edz.
Ahogyan azt a csapatfőnök, Eusebio Unzué megerősítette, Nairo Quintana már csak a június 16 és 19 között megrendezendő Route du Sud-on fog részt venni, ahogyan egyébként tette azt tavaly is, ott is csak azért, hogy könnyebben visszarázódjon a versenyzésbe.

A szakvezető azt is elmondta, hogy szerinte élete legjobbját fogja nyújtani a kolumbiai az idei Touron, addigra a lehető legjobb formában lesz. Kétszer volt már második helyezett, de azóta érettebb, tapasztaltabb lett. Eddig is megvolt rá minden képessége, hogy megnyerje a versenyt, de idén tényleg mindent erre tesz fel és az előző évekhez képest még erősebben és még eltökéltebben érkezik majd a vissza Európába.

(forrás)

Kapcsolódó:
Tour de France 2016 - útvonal 
Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: