10. szakasz eredmények
Összetett állása a 10. szakasz után

A tervezett további élő szövegelésekről tájékozódhatsz az útvonal áttekintő posztjában 
(nem kőbe vésett, nem 100%-os, változhat, közbejöhet bármi, de jelenleg ez a terv)

17.05
Most már lassan célba kell érnie az esélyesek csoportjának is. Jönnek is. Amador végül nem hozott különösebb előnyt. Úgy néz ki, Bob Jungels lesz az új rózsaszín mezes.
Jungels egyébként a luxemburgi bajnok és az Amstel Gold Race után  viccesen panaszkodott, hogy a nézők összekeverték a holland bajnokkal, és őt éljenezték Niki Terpstra helyett. (Tény: gyakorlatilag tökegyforma a mezük.) Hát most nem kell aggódnia, eddig a legjobb fiatalnak járó fehér trikót viselte itt a Giro d'Italián most pedig övé lesz a maglia rosa is. Brambilla végül nem bírt végi maradni a többiekkel - mondom én, hogy tudták a csapatkocsiban, kiből mit vesz majd ki ez a szakasz.

17.03
Megvan az újabb olasz szakaszgyőzelem: Giulio Ciccone!

16.57
Gyakorta változik a helyzet, ki is épp az élen haladó Ciccone első számú üldözője: most épp Ivan Rovny.
Cicconénak még 2 és fél kilométere van.
Közben Andrey Amador olyan jól elszakadt az esélyesek csoportjától, hogy jelenleg ő a virtuális rózsaszín trikós. (Virtuális: avagy, ha most véget érne a verseny, ő állna összetettben az élen.)

16.51
A kevésbé rutinos versenynézőknek: több szálon fut a történet, egyrészt a szakaszgyőzelem a vél, ezért most Giulia Ciccone küzd a legjobb pozícióban, elöl, tök egyedül, őt üldözi Pirazzi (mondjuk ő annyira nagyon nem, mivel csapattársak) Cunego, Visconti és Brown.
Két perc időhátránnyal érkezik közben az úgynevezett főmezőny az esélyesekkel, az élen most  - szokatlan látvány- a rózsaszín mezes diktálja a tempót, gyakorlatilag csapattársának, a fehér mezes (legjobb fiatal) Bob Jungelsnek. Kettejük közül kétségtelen, hogy a luxemburgi bajnok a jobb, ha az összetett versenyt vesszük figyelembe, a csapatfőnök, Patrick Lefevere meg van olyan vén róka, tudja mit csinál, miért ez most a taktika az amúgy mélykék Etixx-Qick Step mezeseknél.
Andrey Amador valahol ezelőtt a csoport előtt lébecol.      

16.47
Örömhír a Brambilla-rajongóknak, a rózsaszín mezes lejtmenetben felzárkózott Nibaliékhoz. Amador viszont közben tényleg szólóba kezdett.
S ha  már Brambilla - aki keveset tudott eddig róla, itt egy kicsit informálódhat.   

16.45 
Amúgy Amador pár kilométerrel korábban csak a csoport élére állt, ha volt is bármi kósza gondolata az esetleges támadással kapcsolatban, nem történt végül semmi.
Vagy most mégis?

16.43
A hegyi pontok eloszlása az 1. kategóriás emelkedőn:
1 Cunego (NIP) 35
2 Ciccone (BAR) 18
3 Pirazzi (BAR) 12
4 Rovny (TNK) 9
5 Brown (CPT) 6
6 Atapuma (BMC) 4
7 Visconti (MOV) 2
8 Preidler (TGA) 1
.
16:40
Andrey Amador támad? Végül is az összetettbeli  3. helyen áll a két Etixx-srác után.
Összetett állása a 9. szakasz után -  teljes lista 

16.35
Pirazzi azért nem tudott sokat szólózni, mert Ciccione és Cunego vele tartott. (Atapuma és Peidler leszakadt.) Még alig valamivel kevesebb, mint 17 kilométerük van.
Brambillának pedig előkelő társasága lett a  csak-ne-túl-nagyon-leszakadásban: Ryder Hesjedal, a 2012-es Giro d'Italia győztes.    
Bizonyos szemszögből megint ugyanott vagyunk, mint a szombati szakaszon: az úgynevezett Nibali/Valverde csoportot érdemes figyelni, ott zajlik majd az igazi verseny - függetlenül attól, hogy a három szökevény hazaér-e és hogy egymás között hogy döntik el, ki lesz a mai nap győztese.

16.33.
Peidlert beérte a Pirazzi-Ciccone-Atapuma-Cunego négyes, Pirazzi azonnal támadásba lendült. Hosszabb időre nem tudott azonban egyedül ellépni.
Közben változás a főmezőnyben: Brambilla most szakadt le, 17 kilométerrel a vége előtt, pedig már nem volt sok a hegytetőig.

16.31.
18 kilométerre a vége előtt nagy a mozgolódás a főmezőnyben. A rózsaszín mezes Gianluca Brambilla is ott van jó helyen, neki tényleg nem kell most mást csinálnia, mint tartani a tempót a nagymenőkkel.

16.27.
A Georg Peidlert üldözők közül Stefano Pirazzi tűnik a legficánkolóbbnak. A főmezőnyt közben az Astana vezeti, mg 18, 6 klométer van hátra a versenyből. Úgy tűnik, Tom Dumouilin megint leszakadt. A holland versenyző egyébként azt nyilatkozta, a vasárnapi időfutamon elért eredménye sokkal fájóbb volt, mint elveszíteni a rózsaszín trikót. Dumoulin innentől inkább a szakaszgyőzelemre lehetőségére, mint az összetett élmezőnnyel való lépéstartásra. kíván koncentrálin.  

16:16
A jelenleg mászott hegy, a Pian de Falco szintrajza
(Az idei Giro összes 1. és 2. kategóriás emelkedője egy albumba gyűjtve itt található)

16.14
26 kilométerrel a vége előtt Preidler az élen egyedól, őt üldözi 23 mp hátránnyal Atapuma Bonnafond és Cunego. A mezőny 3:40-re van az élen haladóhoz képest.


15.38
Még 49 km van hátra a versenyből, van 13 szökevényünk, akik közel öt perces időelőnnyel bírnak:
Bonnafond (ALM), Pirazzi, Boem, Ciccone (alle BAR), Atapuma (BMC), Brown (CPT), Niemiec (LAM), Visconti (MOV), Cunego (NIP), Preidler (TGA), Silin (KAT), Rovny (TNK), Zoidl (TFS)
A mai szakasz hamarosan elérkezik a nap második gyorsasági részhajrájához, onnan már csak a Pian del Falko 1. kategóriás, és a Sestolában vezető 3. kategóriás emelkedő lesz hátra a szakaszból.


15.00 
Szépjnapot, kezdjünk egy váratlan hírrel: Mikel Landa (Sky) ma délután feladta a versenyt. Landa meglepetésre jól ment az időfutamon (messze túlteljesítette a vele szembeni elvárásokat) a keddi hegyi szakaszon viszont már az első (3. kategóriás) emelkedőn leszakadt.
Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: