Arcok a mezőnyből:: Eduardo Sepulveda - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2016. január 22., péntek

Arcok a mezőnyből:: Eduardo Sepulveda

Eduardo Sepulveda (Fortuneo - Vital Concept) a korábbi években is jól szerepelt a Tour de San Luison, a 4. szakasz hegyi befutóján aratott győzelmével azonban most már az összetett első helyről várhatja a folytatást. De nézzük csak, mit érdemes róla tudni!
Eduardo Sepulveda (1991. június 13.) argentin kerékpáros az FDJ (abban az évben FDJ-BigMat) csapatánál volt stagiaire (~ próbaversenyző, gyakornok) 2012 őszén, profi szerződést azonban a Bretagne–Séché Environnement csapatánál kapott 2013-ban, azóta is itt versenyez, bár közben a csapat átkeresztelkedett Fortuneo–Vital Concept névre.

Sepulveda összetett versenyző, legnagyobb sikerét tavaly érte el, amikor 2. lett összetettben a török körversenyen. Az argentin Tour de San Luison negyedszerre vesz részt, debütálása 2012-ben nem volt különösebben emlékezetes, azonban 2014-ben (6.) és 2015-ben (4.) is top10-ben végzett az összetettben.

Ott volt a tavalyi Tour de France-on, a Pireneusokat egész jól bírta, a 10. szakaszon (mikor Froome "kivégezte" a mezőnyt) 19. helyen ért célba, több nagy nevet is megelőzve. (Aztán volt egy 31. és egy 25. helye is.)

Eduardo Sepulveda a Tour de France (2015) 10. szakaszán
(kép forrása)


A 13. szakasz után összetettben is 19. helyen állt, ám a következő nap kizárták a versenyből, mivel az Ag2R csapatkocsijába kapaszkodva tett meg néhány száz métert az egyik emelkedőn. Sepulveda biciklijén elszakadt a lánc, és ahelyett, hogy megállt volna és türelmesen várta volna, így próbálta saját csapatkocsiját minél hamarabb elérni.

Nem zárult azonban eredménytelenül a szezonja, a  Tour du Doubs - Conseil Général nevű egynaposon szeptemberben sikerült győzelmet aratnia.


 

Post Top Ad