Múltidéző: három legenda, aki soha nem viselhette a szivárványos trikót - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2015. szeptember 23., szerda

Múltidéző: három legenda, aki soha nem viselhette a szivárványos trikót

Tour de France-t nyertek, Párizs-Roubaix-t nyertek, rekordtartók, de soha nem voltak  (mezőny) világbajnokok. Vannak ilyenek jónéhányan, most essen közülük három nagy klasszisról szó. 
Jacques Anquetil
Bár a beceneve "Monsieur Chrono" volt és ő volt ugyan a franciák első igazán modern GT-versenyzője (ne feledjük, ő volt az első, akinek sikerült ötször Tour de France-t nyernie), egynapos versenyeken nem igazán tudott a mezőnyből kiemelkedni. Persze nyert azért ő is egynapost, például a Gent-Wevelgemet 1964-ben és a Liege-Bastogne-Liege-t 1966-ban.  Legközelebb a világbajnoki címhez 1966-ban volt, a németországi vb-n azonban Rudi Altig lesprintelte.

Roger De Vlaeminck
Avagy a belga, aki szerint régen minden jobb volt. (Nem vicc.) Minden idők egyik legjobb egynapos versenyzője, összesen 11 győzelmet gyűjtött be a monumentális egynaposokon, egyike annak a három versenyzőnek, akik mind az öt legendás klasszikuson diadalmaskodni tudtak legalább egyszer. Ő tartja (Tom Boonennel közösen) a legtöbb megnyert Párizs-Roubaix rekordját (4 győzelem).

Az egyetlen nagy presztízsű egynapos verseny, amit De Vlaeminck képtelen volt megnyerni, az a világbajnokság mezőnyversenye volt. Pechére azonban többek között Eddy Merckx is vele egy időben élte fénykorát. 1975-ben Belgiumban rendezték meg a világbajnokságot, mindkét hazai versenyző abszolút a favoritok között volt. Végül egy holland, Hennie Kuiper nyerte el a szivárvány csíkos mezt. Érdekességképp a győztes egy eléggé nívós kis szökevénycsoportból került ki, tagjai voltak többek közt De Vlaeminck, Merckx, Bernard Thevenet (a friss Tour győztes), Lucien Van Impe, Francesco Moser és Joop Zoetemelk.


Miguel Indurain
Az ötszörös Tour de France győztesek közül a legfiatalabb. A kilencvenes évek első felében volt a csúcson, és igencsak aktívan részt vett a világbajnoki megmérettetéseken is.  Valójában kicsit kilóg a sorból, 1995-ben időfutam világbajnok volt, tehát a szó legszorosabb értelmében mégiscsak viselhette (időfutamokon) azt a bizonyos világbajnoki mezt (igaz, ezt a diszciplínát csak 1994-ben vezették be, tehát a korábbi esetekben ez nem volt tényező.)

1991-ben állandó riválisa, Gianni Bugno világbajnoki győzelméhez volt kénytelen harmadik helyezettként asszisztálni, míg 1993-ban egy fiatal, Lance Armstrong nevű fickó jó pillanatban szökött meg a mezőnytől és ért célba elsőként. A mezőnybefutót azonban már "BigMig" nyerte. Tehát nem jött össze neki a "háromágú korona", az 1993-ban  (az 1992-es duplázása után újra) Giro-Tour duplát nyerő spanyol nem tudta egy szezonon belül a harmadik trófeát is begyűjteni.

Ugyancsak ezüstérmet szerzett 1995-ben, ekkor honfitársa, az az Abraham Olano volt jobb, aki a kolumbiai hegyekben megrendezett versenyen az utolsó kilométert defektes hátsó kerékkel tette meg. (Az időfutamon egyébként Indurain mögött Olano végzett második helyen.)

(a cikk részben a Velonews hasonló témájú cikke alapján készült)

*********************************** Kapcsolódó:
A De Valeminck bekezdésben jelölt linkek a blog Facebook-oldalának  Mini ki kicsoda - rovatának adott bejegyzéseihez visznek.

A 2015-ös richmondi világbajnokság áttekintő posztját itt találod, de hasznos lehet követni a Világbajnokság 2015 címkét is.

Szereted a kerékpársport múltjáról szóló történeteket? Akkor neked való a blog Peloton-mesék rovata, többek között ilyen témákkal:
Ahonnan az első Tour de France elrajtolt
Minden idők legkeményebb Tour de France szakasza
Az első Milánó-Sanremo
Akinek fizettek, hogy távol maradjon
A bringás, akit elütött egy ló
Az első sárga trikó



Post Top Ad