Legalább is megvan rá az esély, hogy a 37 éves versenyző a szezon végén visszavonul, és inkább a háttérben, a szakmai stábban dolgozik tovább.
Néhány hete már lehetett látni fotókat arról, hogy Ivan Basso újra edzésben van. A napokban az is kiderült, hogy az orvosi vizsgálatok szerint a nemrég végrehajtott műtét sikeres volt.

Bassónál még júliusban, a Tour de France 1. pihenőnapján diagnosztizáltak hererákot, ami miatt a versenyző rögtön ott is hagyta a megmérettetést. A bajt időben fedezték fel és műtéti úton orvosolható is volt, a hírek szerint minden rendben van az olasz bringásnál, életének egy rövid, de sötét periódusa lezárult.

A tervek szerint a 2015 október 24-én Japánban megrendezendő Saitama Critériumon áll először rajthoz. A verseny a Tour de France afféle távol-keleti turnéja, amit a francia körverseny nagy sztárjaival reklámoznak (és nyilván magát a TDF-et is, hisz ez az eredeti cél). 

Bassónak ugyan még jövő évre is szerződése van a Tinkoff-Saxónál, ám hogy versenyzéssel tölti-e azt ki, még bizonytalan, mindenesetre nyilatkozataiból kiderül, sokat gondolkozik azon, mikor és hogyan érdemes egy hosszú és eredményen pályafutást befejezni.

"Megkérdeztem Cadel Evanst, aki azt tanácsolta, amit neki még George Hincapie mondott: meg kell kérdezned önmagadtól, vajon a pénzen kívül, amit még megkereshetsz, mit tud még egy év kerékpározás nyújtani neked? Még nem találtam meg rá a választ." 

(Forrás: velonews.competitor.com
Leadkép:.facebook.com/tinkoffsport)
Share To:

Pethő Anita

Pethő Anita (1980) kulturális szakíró és sportújságíró

Hozzászólások: