Alberto Contador hattyúdala - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2015. szeptember 26., szombat

Alberto Contador hattyúdala

A spanyol klasszis sokadszorra is megerősítette, hogy 2016 lesz az utolsó profi éve. Célként pedig a Tour de France és a riói olimpia mezőnyversenyének megnyerését tűzte ki. 
Ebből a francia körversenyt nyilvánvalóan nem kell magyarázni, Contador bizonyított többször is (és a másik két GT-n, ugyancsak többször). Ugyanakkor ezzel együtt azt is megerősítette, jövőre nem fog indulni az olasz körversenyen.

Más kérdés az olimpia: mivel meredek emelkedőkkel teletűzdelt lesz a mezőnyverseny útvonala, Contador úgy gondolja, van esélye, és szeretne bekerülni a Rióba utazó spanyol válogatottba. Bár a többszakaszos versenyeken aratott győzelmek jellemezték pályafutását, azért azt érdemes megemlíteni, hogy a klasszikus egynaposokon sem volt épp esélytelen (persze itt elsősorban az ardenneki klasszikusokat kell kiemelni), a Fléche Wallonne-on 2010-ben 3. lett, 2012-ben megnyerte a Milánó-Torinót (ezen a versenyen egyébként többször is a top10-ben végzett).

Ha minden a mostani tervek szerint halad, azonban minden bizonnyal világbajnoki cím nélkül fejezi majd be pályafutását "El Pistolero": idén nincs jelen a versenyen, a jövő évi kiírás Katarban  pedig a sprintereknek fog kedvezni, gyakorlatilag egy Contador-típusú versenyzőnek értelmetlen ott elindulnia.  

Post Top Ad