TDF-hírek: Tony Martin feladta a versenyt - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2015. július 9., csütörtök

TDF-hírek: Tony Martin feladta a versenyt

Átok ül a sárga trikón az idei Touron.
Fabian Cancellarához (Trek Factroy Racing) hasonlóan Tony Martin (Etixx-Quick Step) is egy bukást követően kénytelen sárga trikósként távozni a versenyről. Martin a csütörtöki 6. szakasz utolsó kilométerén sodródott neki a mellette tekerő versenyzőnek, ezzel dominószerűen felborítva többieket, köztük Vincenzo Nibalit (Astana) is.  A bukásba belekeveredett még többek között Tejay van Garderen (BMC), Naior Quintana (Movistar) és Chris Froome (Sky) is, ám ők mindannyian megúszták komolyabb sérülés nélkül.

Tony Martin azonban nem. Ahogyan a bukás helyszínén ücsörgött a földön, lehetett látni, hogy valószínűleg kulcscsonttörést szenvedett. Végül visszaült a kerékpárra és a csapattársai segítéségével beért a célba.  Mivel a bukás  a célhoz viszonyítva három kilométeren belül történt, így nem lett belőle sem Martin, sem az általa közvetve földre került versenyzők esetében sem időhátrány. A 6. szakasz után tehát hivatalosan Tony Martin áll az összetett élén.

Menny és pokol
(kép forrása)


A célba érkezés után azonnal megröntgenezték a német versenyzőt és beigazolódott a gyanú, valóban kulcscsonttörésről van szó. Az ezt követő interjúkban Martin még arról beszélt, hogy folytatni kívánja a versenyt, ám nem sokkal később jött a hír, hogy mégis feladja.


Nézd újra a 6. szakasz utolsó kilométerét!

Kapcsolódó: 
6.szakasz ismertető
6. szakasz eredmények
Összetett állása a 6. szakasz után

Mindig hasznos infók:
Tour de France 2015 - útvonal
Tour de France 2015 - rajtlista
Tour de France 2015 - a pontverseny (hegyi trikó) számítása
Tour de France 2015 - a hegyi pontok (pöttyös trikó) számítása
Tour de France 2015  - az öt kulcsfontosságú szakasz
Tour de France 2015 - kiemelt és első kategóriás emelkedők
Tour de France 2015 - pénzdíjak
Tour de France 2015   limitidők 

Post Top Ad