Tulajdonképpen már tavaly terveztem, hogy körüljárom egy kicsit azt a jelenséget, ahogyan a Milánó-Sanremo szervezői a verseny jellegének alapvető változtatását tervezik. Évek óta szó van ugyanis egy plusz emelkedő, a Pompeiana beillesztéséről az útvonalba, ami által a verseny jellegén radikális változtatásokat hajtanának végre.
A Milánó-Sanremo alapvetően a sprintereknek és az egynapos versenyzőknek kedvez. Olyan típusú versenyzők, mint Alberto Contador, Nairo Quintana vagy éppen Chris Froome nem nagyon fordulnak elő ezen a versenyen (nagy-nagy kivétel például Vincezo Nibali, aki évek óta mindig ott van az élmezőnyben, támad, küzd, mutatja magát). Márpedig a szervező cég, az RCS Sport szeretné őket is odacsábítani. Teljesen logikus, hiszen mégiscsak egy pénzügyi vállalkozásról van szó, és ha növelni szeretnék a verseny iránt érdeklődők számát (ami aztán magasabb televíziós közvetítési díjat generálhat, több, jobban fizető szponzort hozhat, sőt, magasabb részvételi díjat lehet kérni a résztvevő településektől is, stb), akkor kézenfekvő azt a réteget megcélozni, akik csupán a Tour de France-t nézik évről-évre. Azt pedig saját tapasztalatból is tudhatom nagyon jól immáron több mint hat évnyi sportbloggerkedés után, hogy ők lényegesen többen vannak (a magyar kerékpársportnézők között mindenképp), mint akik az egész szezont figyelemmel követik. Ennek a meghódítandó tömegnek pedig nagyrészt az összetett elsőségért versenyben lévők keltik fel igazán az érdeklődésüket.
Arról már írtam korábban - és még biztos, hogy sokszor fogok majd későbbiekben is írni -, hogy az, hogy már februárban láthatunk Contador-Froome ki-ki meccset, akár még jól is jöhet a sportág jövőjére nézve. Mert valóban, egy egész szezonon átívelő sztori sokkal hasznosabb, mint egy olyan, ami csupán három hétig tart július közepén. Lance Armstrong nem csak a dopping miatt okozott óriási károkat a sportág megítélésében, de abban is, hogy sokakban olyan kép él az országúti kerékpárversenyzésről, hogy jön az amerikai hiper-szuper-gigasztár, akit két kőkemény profi segítője a legtovább visz az emelkedőn, majd egy előre jól kiszámított, átbeszélt, megtervezett pillanatban ő maga learatja a királyetapon babért, amivel összetettben is átveszi a vezetést.
Neeem kérem, a kerékpársport nem erről szól. Persze kellett egy jó évtized, hogy a sportág magához térjen, de most végre olyan emberek számítanak a sztárjainak, akik merik vállalni az egymás elleni küzdelmet és annak minden rizikóját is. Igen, itt Európában (főleg itt, Közép-Európában, de hát mi csak nagyrészt nézői vagyunk a leghíresebb versenyeknek) az a normális, ha néha veszít is az, aki sztár létére belemegy egy bizonytalan kimenetelű küzdelembe. Egyáltalán, hogy belemegy bármiféle rizikós ki-ki meccsbe.
Mégis, ha egy Milánó-Sanremo a vita tárgya, nekem kellemetlen érzéseim vannak, ha a szervezők úgy gondolják, nincs elég sztár a mezőnyben. Persze, nyilván, mindig a vevőnek van igaza, de annyi csak elvárható a rajongóktól, hogy megtanulják, mi a különbség egynapos és többnapos verseny között, vagy hogy mi a különbség sprinter és hegyi menő között. És ugyebár az is durva állítás lenne, hogy Mark Cavendish vagy Fabian Cancellara nem sztár, csak azért, mert versenyzői attitűdjük, testalkatuk vagy képességeik alapján többnapos verseny összetett elsőségére nincs esélyük.
Márpedig a helyzet az, hogy azzal, hogy egy plusz emelkedőt beillesztenek a versenybe, mégiscsak ennek az állításnak adnak létjogosultságot.
Csakhogy a sors iróniája, hogy a Pompeianát már második éve nem lehet mégsem az útvonal részévé tenni egy földcsúszamlás miatt. Az a település ugyanis amelyiknek feladata lenne ezt elrendezni, nem ennek az amúgy alig használt mellékútnak a javítására kívánja szűkös forrásait költeni. De azért az RCS 2016-ra megint megígérte, ott lesz a Pompeiana az útvonalban. 2016-ban már egészen biztosan.
Addig viszont az a furcsa helyzet állt elő, hogy a La Manie emelkedő kiiktatásával (ezt egyébként 2008-ban illesztették először a programba), "csupán" a Cipressa és a Poggio marad a verseny legvégén, így egy fokkal még inkább sprinterverseny lesz a Milánó-Sanremo. Ezzel kapcsolatban nyilatkozta Vincenzo Nibali, hogy így az ő esélyei az elmúlt évekhez képest kifejezetten csökkentek - gondolkozott is rajta, hogy talán nem indul.
A Milánó-Sanremo érdekessége, hogy a nagyjából 300 kilométeres távon belül 250 kilométeren keresztül tényleg nem történik semmi, csak tekernek a srácok, de ezen a 250 kilométeren arra kell koncentrálni, hogy aki nyerni akar a végén, majd jól helyezkedjen. Az emelkedők - ahogyan azt a Team Lotto NL Jumbo kisfilmjében is elmondják - alapjában véve nem nehezek, számtalan ilyet megmásznak egy szezon alatt a versenyzők. Inkább a lejtmenetre kell jobban odafigyelni, igyekezni jól helyezkedni, mert aki ott lemarad, az várhat egy évet megint.
Igazából ez a verseny a puncheur-típusú bringások (azok a sprinterek, akik jobban bírják az emelkedőkkel tarkított versenyeket és jól elvannak segítővonat nélkül is) és a klasszikus sprinterek közötti küzdelem. A két emelkedő bármelyikén sikerül-e úgy támadást végrehajtani, hogy az szétrázza a mezőnyt, leszakítsa (többek között) Cavendishéket, vagy pedig együtt marad a mezőny, és akkor a dugattyúlábúaké és felvezetőiké lesz az utolsó néhány száz méteren a főszerep. (Ugyanakkor van itt még egy aprócska változás: a Via Roma lesz újra Sanremóban a befutó helyszíne, ez kicsit a szökevények sikeres hazaérése felé billentheti a mérleget.)
Legalább is idén még valószínűleg e két forgatókönyv egyike fog megvalósulni. Hogy aztán beválik-e jövőre az RCS Sport terve, és a Pomepiana beiktatásával más típusú versenyzők is érdeklődni fognak a verseny iránt, ami persze más csapattaktikákat fog eredményezni, s a verseny más lefolyását, még a jövő zenéje. Nem biztos, hogy ez az egy plusz emelkedő vonzóbbá teszi számukra a Milánó- Sanremót, s ne feledjük, azért van rájuk optimalizált egynapos verseny is jó néhány, például az ardenneki klasszikusok: aki a cingárabb összetett menők közül ki akarta próbálni magát egynapos versenyszituációban is, megtehette azt eddig is.
A 2015-ös verseny útvonala
A 2015-ös verseny rajtlistája
A cikkhez segítséget nyújtottak a
The Inner Ring
Cycling Weekly
Radsport-news.com
témába vágó írásai
Szólj hozzá a témához te is, a blog Facebook oldalán!
A Milánó-Sanremo alapvetően a sprintereknek és az egynapos versenyzőknek kedvez. Olyan típusú versenyzők, mint Alberto Contador, Nairo Quintana vagy éppen Chris Froome nem nagyon fordulnak elő ezen a versenyen (nagy-nagy kivétel például Vincezo Nibali, aki évek óta mindig ott van az élmezőnyben, támad, küzd, mutatja magát). Márpedig a szervező cég, az RCS Sport szeretné őket is odacsábítani. Teljesen logikus, hiszen mégiscsak egy pénzügyi vállalkozásról van szó, és ha növelni szeretnék a verseny iránt érdeklődők számát (ami aztán magasabb televíziós közvetítési díjat generálhat, több, jobban fizető szponzort hozhat, sőt, magasabb részvételi díjat lehet kérni a résztvevő településektől is, stb), akkor kézenfekvő azt a réteget megcélozni, akik csupán a Tour de France-t nézik évről-évre. Azt pedig saját tapasztalatból is tudhatom nagyon jól immáron több mint hat évnyi sportbloggerkedés után, hogy ők lényegesen többen vannak (a magyar kerékpársportnézők között mindenképp), mint akik az egész szezont figyelemmel követik. Ennek a meghódítandó tömegnek pedig nagyrészt az összetett elsőségért versenyben lévők keltik fel igazán az érdeklődésüket.
Arról már írtam korábban - és még biztos, hogy sokszor fogok majd későbbiekben is írni -, hogy az, hogy már februárban láthatunk Contador-Froome ki-ki meccset, akár még jól is jöhet a sportág jövőjére nézve. Mert valóban, egy egész szezonon átívelő sztori sokkal hasznosabb, mint egy olyan, ami csupán három hétig tart július közepén. Lance Armstrong nem csak a dopping miatt okozott óriási károkat a sportág megítélésében, de abban is, hogy sokakban olyan kép él az országúti kerékpárversenyzésről, hogy jön az amerikai hiper-szuper-gigasztár, akit két kőkemény profi segítője a legtovább visz az emelkedőn, majd egy előre jól kiszámított, átbeszélt, megtervezett pillanatban ő maga learatja a királyetapon babért, amivel összetettben is átveszi a vezetést.
Neeem kérem, a kerékpársport nem erről szól. Persze kellett egy jó évtized, hogy a sportág magához térjen, de most végre olyan emberek számítanak a sztárjainak, akik merik vállalni az egymás elleni küzdelmet és annak minden rizikóját is. Igen, itt Európában (főleg itt, Közép-Európában, de hát mi csak nagyrészt nézői vagyunk a leghíresebb versenyeknek) az a normális, ha néha veszít is az, aki sztár létére belemegy egy bizonytalan kimenetelű küzdelembe. Egyáltalán, hogy belemegy bármiféle rizikós ki-ki meccsbe.
Mégis, ha egy Milánó-Sanremo a vita tárgya, nekem kellemetlen érzéseim vannak, ha a szervezők úgy gondolják, nincs elég sztár a mezőnyben. Persze, nyilván, mindig a vevőnek van igaza, de annyi csak elvárható a rajongóktól, hogy megtanulják, mi a különbség egynapos és többnapos verseny között, vagy hogy mi a különbség sprinter és hegyi menő között. És ugyebár az is durva állítás lenne, hogy Mark Cavendish vagy Fabian Cancellara nem sztár, csak azért, mert versenyzői attitűdjük, testalkatuk vagy képességeik alapján többnapos verseny összetett elsőségére nincs esélyük.
Márpedig a helyzet az, hogy azzal, hogy egy plusz emelkedőt beillesztenek a versenybe, mégiscsak ennek az állításnak adnak létjogosultságot.
Csakhogy a sors iróniája, hogy a Pompeianát már második éve nem lehet mégsem az útvonal részévé tenni egy földcsúszamlás miatt. Az a település ugyanis amelyiknek feladata lenne ezt elrendezni, nem ennek az amúgy alig használt mellékútnak a javítására kívánja szűkös forrásait költeni. De azért az RCS 2016-ra megint megígérte, ott lesz a Pompeiana az útvonalban. 2016-ban már egészen biztosan.
Addig viszont az a furcsa helyzet állt elő, hogy a La Manie emelkedő kiiktatásával (ezt egyébként 2008-ban illesztették először a programba), "csupán" a Cipressa és a Poggio marad a verseny legvégén, így egy fokkal még inkább sprinterverseny lesz a Milánó-Sanremo. Ezzel kapcsolatban nyilatkozta Vincenzo Nibali, hogy így az ő esélyei az elmúlt évekhez képest kifejezetten csökkentek - gondolkozott is rajta, hogy talán nem indul.
A Milánó-Sanremo érdekessége, hogy a nagyjából 300 kilométeres távon belül 250 kilométeren keresztül tényleg nem történik semmi, csak tekernek a srácok, de ezen a 250 kilométeren arra kell koncentrálni, hogy aki nyerni akar a végén, majd jól helyezkedjen. Az emelkedők - ahogyan azt a Team Lotto NL Jumbo kisfilmjében is elmondják - alapjában véve nem nehezek, számtalan ilyet megmásznak egy szezon alatt a versenyzők. Inkább a lejtmenetre kell jobban odafigyelni, igyekezni jól helyezkedni, mert aki ott lemarad, az várhat egy évet megint.
Igazából ez a verseny a puncheur-típusú bringások (azok a sprinterek, akik jobban bírják az emelkedőkkel tarkított versenyeket és jól elvannak segítővonat nélkül is) és a klasszikus sprinterek közötti küzdelem. A két emelkedő bármelyikén sikerül-e úgy támadást végrehajtani, hogy az szétrázza a mezőnyt, leszakítsa (többek között) Cavendishéket, vagy pedig együtt marad a mezőny, és akkor a dugattyúlábúaké és felvezetőiké lesz az utolsó néhány száz méteren a főszerep. (Ugyanakkor van itt még egy aprócska változás: a Via Roma lesz újra Sanremóban a befutó helyszíne, ez kicsit a szökevények sikeres hazaérése felé billentheti a mérleget.)
Legalább is idén még valószínűleg e két forgatókönyv egyike fog megvalósulni. Hogy aztán beválik-e jövőre az RCS Sport terve, és a Pomepiana beiktatásával más típusú versenyzők is érdeklődni fognak a verseny iránt, ami persze más csapattaktikákat fog eredményezni, s a verseny más lefolyását, még a jövő zenéje. Nem biztos, hogy ez az egy plusz emelkedő vonzóbbá teszi számukra a Milánó- Sanremót, s ne feledjük, azért van rájuk optimalizált egynapos verseny is jó néhány, például az ardenneki klasszikusok: aki a cingárabb összetett menők közül ki akarta próbálni magát egynapos versenyszituációban is, megtehette azt eddig is.
A 2015-ös verseny útvonala
A 2015-ös verseny rajtlistája
A cikkhez segítséget nyújtottak a
The Inner Ring
Cycling Weekly
Radsport-news.com
témába vágó írásai
Szólj hozzá a témához te is, a blog Facebook oldalán!
