Giro 2014 - arcok a mezőnyből: Philip Deignan - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2014. május 7., szerda

Giro 2014 - arcok a mezőnyből: Philip Deignan

Belfastból indul az idei Giro d'Italia (teljes útvonalért kattints ide), míg a harmadik szakasz befutója Dublin lesz. Nézzük, miként viszonyul ehhez egy ír bringás Phil Deignan(Team Sky) és úgy egyébként mit is érdemes tudni róla. 

Philip Deignan utoljára 2011-ben vett részt háromhetes versenyen, akkor is a Giro d'Italián versenyzett, s összetettben a 47. helyet szerezte meg. Hosszú ideig sérülések akadályozták a versenyzésben, idén ugyan jó rajtot vett az ausztrál körversenyen, de a balszerencse most sem szegődött el mellőle, februárban jobb kulcscsontját törte, ami azért volt különösen peches eset az ír bringás számára, mert öt hónappal korábban ugyancsak ezt a csontját törte egy bukásban.

a siker pillanatai a 2009-es Vueltán


Pedig Deignan ígéretes tehetségnek számított 5-6 évvel ezelőtt, ám a folyamatos sérülések miatt végül a ProTour szintű versenyzéstől is eltávolodott, az amerikai UnitedHealtcare csapatánál húzott le két évet, igaz, sikeres időszak volt ez számára, hiszen azokon a versenyeken, melyeken az elit csapatok is részt vesznek (nem ritkán sztárjaikkal), például a Tour of Gila, a Tour of California vagy az USA Pro Cycling Challenge, sorra jó eredményeket ért el. Így figyelt fel rá újra a Sky, s ennek köszönhető, hogy most, amikor újra az egyik legnevesebb verseny látogat szülőföldjére, ott lehet majd a mezőnyben.

Deignan szívesen emlékszik vissza arra, hogy 1998-ban (15 évesen) nézőként ő is ott volt a Tour de France dublini  Nagy Startján, az akkor együtt odabuszozó baráti társaságból egyedüli kerékpárrajongóként. Azt viszont elképzelni sem tudta, hogy valaha profi bringásként ő maga is rajthoz állhat majd a "zöld szigeten".

Írország - Tour de France - 1998


Phil Deignan messze nem tartozik az esélyesek közé, a Team Sky Richie Porte (és a legújabb infók szerint Pete Kennaugh) kiválásával amúgy sem visz igazi top10-es versenyzőt a Giróra, ha valamiért érdemes az ír srácra odafigyelni, akkor az elsősorban az első szakaszok személyes érzelmi oldala, ami akár plusz motivációt is adhat számára (láttunk már ilyet, nem keveset).

GT-s szakaszgyőzelme egyébként van már neki, még 2009-ből, az akkori Vueltán nyert egy közepesen erős hegyi szakaszt, nem is akárkik, az akkor még szintén nagy reményű fiatal csikóknak számító  Roman Kreuziger és Jacob Fuglsang előtt.

(a cikk a cyclingnews.com hasonló témájú cikke alapján készült)

******
Kapcsolódó: 
Giro d'Itala 2014 - teljes útvonal
Giro d'Italia 2014 - rajtlista
Giro d'Italia 2014 - a 10 legfontosabb emelkedő
Giro d'Italia 2014 - pontverseny (spinterek versenyének) számítása
Giro d'Italia 2014 - hegyi pontok számítása
Giro d'Italia 2014 - a legnehezebb szakaszok 
Giro-hiradó - napi áttekintő poszt a Giro d'Italia előtt és alatt 

Post Top Ad