Kedv, remények, tervek 2012 - Flecha, Evans, Boom - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2011. december 25., vasárnap

Kedv, remények, tervek 2012 - Flecha, Evans, Boom


 Juan Antonio Flecha, Cadel Evans, Lars Boom a sorozat mai bejegyzésében



Cadel Evans (BMC)
Könnyen lehet, hogy Cadel Evans a leggyakrabban a jövő évről faggatott versenyző a mezőnyben, nem csoda, hisz a 2011. évi Tour de France győztesről van szó.
Most is nagyjából ugyanaz került általa megerősítésre, ami korábban is elhangzott: készül a címvédésre a Touron, és ezen kívül az olimpia lenne a másik nagy cél számára jövőre. Pontosabban a nagy célok, ugyanis mind a mezőnyversenyben, mind az egyéni időfutamon rajthoz szeretne állni.
A dolog érdekessége abban áll, hogy a Tour július 22-én fejeződik majd be ( a teljes útvonalért kattints ide), Londonban a mezőnyverseny 28-án, az egyéni időfutam pedig augusztus 1-én lesz majd.
Komoly program vár addig is az ausztrál klasszisra, nagyjából ugyanúgy felépítve, mint a 2011. évben. Mindenesetre mire Liege-ben rajthoz áll június 30-án, addigra mintegy 20 000 kilométer lesz tervei szerint a háta mögött.

Juan Antonio Flecha (Sky)


A spanyol versenyző elsősorban a klasszikusokra kíván koncentrálni.Nagyjából úgy ahogy idén is. Hiszen megnyerte az Omloop Het Nieuwsbladot, illetve a dobogón végzett a Rode van Vlaanderenen és a Paris-Roubaix-n. A klasszikusok után majd a fontos pontja a szezonjának a Tour de France lesz, Flecha reméli, hogy bekerül majd a Sky csapatába.




Lars Boom (Rabobank)
Különleges helyzetben van Lars Boom az országútis profik között, ugyanis egyike azoknak, akik komolyan versenyeznek a cyclocross-szezonban is. A napokban 26. életévét betöltő bringás korábban a teljes krosszkerékpár-szezont végigversenyezte, most azonban (ahogy tavaly is) csak hat versenyt választott ki magának. Számára tehát most sincs holtidény.
Az országúti versenyeket tekintve 2012-re elsődleges célja a Paris-Roubaix, másodsorban pedig a Fladriai körverseny.

(Forrás: velonation.com)

Post Top Ad