Geox-TMC: most már tényleg itt a vége - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2011. december 22., csütörtök

Geox-TMC: most már tényleg itt a vége

Nemrég még azt ígérte Joxean Fernandez Matxin, a Geox menedzsere, hogy az év végéig küzd majd a csapata fennmaradásáért. Úgy tűnik, számára most már elérkezett az év vége, a csapat története pedig ezennel lezárul.
Nem sikerült szponzort találni a Geox-TMC csapatának, a keresés befejeződött, nyilatkozta a Marcának a csapat menedzsere, Joxean Fernandez Matxin.

 A Geox sorsa gyakorlatilag már akkor megpecsételődött, amikor a nagy várakozások ellenére nem kapta meg a 2011. évre a ProTour licencet, és így a legtöbb kulcsfontosságú versenyről lemaradt, noha olyan versenyzőket tudhatott a sorsaiban, mint Denis Menchov vagy Carlos Sastre. Még a Vuelta győzelem (Juan Jose Cobo révén) sem hozta meg számukra az áttörést, a névadó szponzor, az olasz cég kiszállt a csapat támogatásából.

A vezetés azóta próbálta őket helyettesíteni, nemrég még a venezuelai turisztikai hivatallal is felvették a kapcsolatot, ám úgy tűnik, végül szintén csak sikertelenül.

 A csapat sztárjai amúgy is szétszéledi látszanak. Sastre befejezte pályafutását, Menchov a Katushához igazolt, Cobót pedig már jó ideje környékezi a Movistar, odaszerződése nagyon is valószínű.

Pont került egy történet végére.

(A bejegyzés a velonation.com információi alapján készült)

Post Top Ad