Contador-ügy: hazugságvizsgáló a védelemben - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2011. november 14., hétfő

Contador-ügy: hazugságvizsgáló a védelemben

Közeleg a meghallgatás időpontja, sokasodnak az információk.
Frissítés
2011.november 14-én este: 
Contador-ügyében a hírek szerint csak jauárban várható döntés!

Korábban, a nap folyamán volt szó róla:

Az El Pais forrásai szerint a CAS előtti jövő hétfőn kezdődő meghallgatás során az érdekelt felek összesen 23 tanút illetve szakértőt kívánnak felvonultatni.

10 fő a WADA, 13 pedig Contador állítása mellett érvelne.

 Utóbbi esetben egy eléggé érdekes ember is tagja a stábnak, Louis Rovner amerikai hazugságvizsgáló-szakember, aki a híresztelések szerint egy hazugságvizsgálat eredményére hivatkozva kívánja bebizonyítani: Contador igazat mond akkor, amikor azt álltja, szennyezett húsból származott a clenbuterol, amit a 2010. július 22-i minta alapján kimutattak a szervezetében.

 Ezenkívül Contador mellett érvel majd az előzetes hírek szerint egy 87 éves brit doppingszakértő, aki tagja volt annak bizottságnak, amely már egy 2000-es ügy és egy másik tiltólistás összetevő kapcsán kimutatta, nem feltétlenül szándékoltan (és dopping szándékával) kerülhetett a szervezetbe.

Ugyancsak Contador stábjához tartozik majd az olasz Giuseppe Banfi hematológus, és lesz egy brit szakértő is, aki az UCI biológiai útlevél programjának létjogosultságát fogja megkérdőjelezni. Ugyancsak Contador igazát fogja tanúsítani majd egy német doppingszakértő, egy spanyol rendőr és egy magándetektív is.

 A WADA saját elit szakértőit viszi magával, élen a szervezet tudományos igazgatójával, Olivier Rabin-nel. 

A WADA továbbra is a feltételezett vérátömlesztés sztori mellett áll ki. 

A meghallgatás 2011. november 21-én, egy hét múlva kezdődik.


 Kapcsolódó: 
Az elmúlt bő egy év legfontosabb eseményeiről a Contador-ügyben áttekintő bejegyzés itt (kattints!)

(A cikk forrásául a velonation.com oldal   El Paistól átvett  adatai szolgáltak.)



Tourázzunk együtt - nemzetközi országúti kerékpáros (hír)blog


A blogon már megtalálható a 2012-es év legfontosabb versenyeit tartalmazó éves versenynaptár!

Post Top Ad