Mauricio Soler hazatérhetett - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2011. október 14., péntek

Mauricio Soler hazatérhetett

A júniusban, a svájci körversenyen bukott és súlyos sérüléseket szenvedett versenyző egyenlőre még csak spanyolországi otthonába térhetett haza. De hamarosan felkészülté válik a kolumbiai útra is.
"Minden egyes nap érzem a javulást, habár az is igaz, hogy vannak napok, amikor úgy érzem egy lépést visszaléptem, és az mindig elkedvetlenít. Például úgy tapasztalom, hogy hamar elfáradok sétálás közben." 

- nyilatkozta az egykori hegyi király, ami már csak azért is örömhírként érheti a kerékpárszurkolókat, hiszen  ezek szerint Soler képes újra beszélni, pedig  néhány hónappal ezelőtt még ez is problémás volt számára.

A felesége szerint  egyébként azért fárad el Soler, mert nagy elvárásokat támaszt magával szemben a felépülése érdekében. A bringás életből származó küzdőszelleme  az orvosok szerint is nagyon sokat segített már eddig is.

Soler nem zárja ki a visszatérést a profi versenyzéshez, de most elsődlegesen a privát emberi szempontból történő felépülése foglalkoztatja. Ráadásul még túl korai bármit is biztosra venni azzal kapcsolatban, hogy visszanyerheti-e valaha a profi versenysporthoz szükséges erőnlétét.

(A bejegyzés a velonation.com oldal információi alapján készült.)



Post Top Ad